Az enyészet. Undorítóan szép
Az általa felhozott kép,
Min vérben habzik a végzet,
És tudod, majd te is így végzed.
Mert hiába lágy parfüm, miben tested
Puha burkát fürdetni merted,
És hiába ajakír szád dombjaira, édes,
Ha itt az idő, téged is kénes
Füstök között elragad majd a halál,
És gömbölyded kebleiden talál
Magának terített asztalt az új lét,
Ahogy ereidből szívja a vörös lét.
De kedves! Szólj a férgeknek majd,
Hogy a fekete erdőtalajt
Ne veled táplálják, gazdagítsák,
Inkább vékony hangjukon nevedet sikítsák,
És én megtalállak majd, hidd el,
Tele élő, igaz hittel,
S porladó tested magamhoz karolom,
Ahogy te tetted velem őszi napokon,
Mert a vég e baudelaire-i képében
Sem tehetek mást, veled kell élnem,
És szeretni téged, életem,
Ki napfényt hoztál énnekem.
Az általa felhozott kép,
Min vérben habzik a végzet,
És tudod, majd te is így végzed.
Mert hiába lágy parfüm, miben tested
Puha burkát fürdetni merted,
És hiába ajakír szád dombjaira, édes,
Ha itt az idő, téged is kénes
Füstök között elragad majd a halál,
És gömbölyded kebleiden talál
Magának terített asztalt az új lét,
Ahogy ereidből szívja a vörös lét.
De kedves! Szólj a férgeknek majd,
Hogy a fekete erdőtalajt
Ne veled táplálják, gazdagítsák,
Inkább vékony hangjukon nevedet sikítsák,
És én megtalállak majd, hidd el,
Tele élő, igaz hittel,
S porladó tested magamhoz karolom,
Ahogy te tetted velem őszi napokon,
Mert a vég e baudelaire-i képében
Sem tehetek mást, veled kell élnem,
És szeretni téged, életem,
Ki napfényt hoztál énnekem.
