Dérlepte utak köve alatti mély világok
letűnt labirintja nő fölém,
mint árnyas lombkorona - de nincsenek virágok
rajta: csak a magány van, és én.
Elveszett dimenzió örökös foglya vagyok,
örök vándor, s kóbor örökkön -
- most tél jő hószárnyakon, a téglák közé fagyok,
és megáll kicsi szívem rögtön.
Tiarám a túl messze, túl éjfekete égbolt,
sarum a hagyott lábnyom gödre;
növekvő árnyakból nem szól a hol volt, hol nem volt,
és nem hull csillag a küszöbre.
letűnt labirintja nő fölém,
mint árnyas lombkorona - de nincsenek virágok
rajta: csak a magány van, és én.
Elveszett dimenzió örökös foglya vagyok,
örök vándor, s kóbor örökkön -
- most tél jő hószárnyakon, a téglák közé fagyok,
és megáll kicsi szívem rögtön.
Tiarám a túl messze, túl éjfekete égbolt,
sarum a hagyott lábnyom gödre;
növekvő árnyakból nem szól a hol volt, hol nem volt,
és nem hull csillag a küszöbre.
