Időt keress, mi végtelenbe vész,
hol álma vágya, égsz a tűzbe rég.
Az őszi rózsa lánya hív, de félsz,
hogy él a titkos én, kit űz az ég.
Nem ismerős a táj sem, érzem én,
az égen éjjel ér sok évi vég.
Mi csillag őrzi azt világ felén,
ha félek élve látni: ég a jég.
Törik, szakad, sikít ki fél is benn,
a vért fagyasztja másik énem: Áh!...
A harmadik se kér ma szüntelen,
hogy adjam érte újra lelkem át?
Ha szikra lobban, én csak úgy ölöm,
hogy éget, átkoz áruló ölőm.
hol álma vágya, égsz a tűzbe rég.
Az őszi rózsa lánya hív, de félsz,
hogy él a titkos én, kit űz az ég.
Nem ismerős a táj sem, érzem én,
az égen éjjel ér sok évi vég.
Mi csillag őrzi azt világ felén,
ha félek élve látni: ég a jég.
Törik, szakad, sikít ki fél is benn,
a vért fagyasztja másik énem: Áh!...
A harmadik se kér ma szüntelen,
hogy adjam érte újra lelkem át?
Ha szikra lobban, én csak úgy ölöm,
hogy éget, átkoz áruló ölőm.
