Francan Zoltán - Amikor a múzsa meghal

Sötét tisztaság lepte el lelkem zugait,
Mikor szélesen elváltak közös útjaink,
S Te már nem tekintesz oldalamra,
Hiába nézek az épülő falakra.

Feladtál hát, így én is feladom;
Reményvesztett ürességnek eszem megadom.
Epres ajkaid már rothadásnak indultak,
Észrevettem, mikor szemeim kitisztultak.

Nem ragasztod már talpam a peronhoz,
Nem várom meg, míg más eloroz;
Ugrok hát egy nagyot, s nem érdekel mi marad mögöttem,
Megérintem a csontos arcot, és belesuttogom fülébe:
"Megjöttem".