Szeretném, ha tudnád: vártalak. Fényévek távfutása bennem
Minden csendbe fúló pillanat, ha nem vagy itt, és magány sújtja lelkem.
Nálad időz`a gondolat, mert nélküled hiányban élek,
Nehéz a szívem, fojtogat a kósza vágy - elnyomni félek.
Kegyetlen játék, amit játszunk. Kerüljük egymást, már unom,
Tehetetlenül égbe kiáltunk - meddig tart még ez? Nem tudom.
Koldus vagyok, ha nem figyelsz rám. Sötét szobákban tébolygok vakon,
Itt vagy velem, de mégsem látlak, befelé ásít ablakom.
Önmagam őrlöm óriás erővel, mint a világtól feldúlt ostobák,
Várom a mostot, de az nem jő el és a sohák túl mostohák.
Letépni végre álarcainkat és a páncélt is, mondd, nehéz?
Őszinteségben egymásra találni csodaszép volna, bár merész.
Visszhangzó sóhaj: vártalak. Hiába állnak várfalak
Köztem és közted - egy mozdulat csupán, s a tornyokat
Ledönti majd a pillanat, mert egy szabály van mindenek fölött:
A legnagyobb táv egy ölelésnyi két ember között!
Minden csendbe fúló pillanat, ha nem vagy itt, és magány sújtja lelkem.
Nálad időz`a gondolat, mert nélküled hiányban élek,
Nehéz a szívem, fojtogat a kósza vágy - elnyomni félek.
Kegyetlen játék, amit játszunk. Kerüljük egymást, már unom,
Tehetetlenül égbe kiáltunk - meddig tart még ez? Nem tudom.
Koldus vagyok, ha nem figyelsz rám. Sötét szobákban tébolygok vakon,
Itt vagy velem, de mégsem látlak, befelé ásít ablakom.
Önmagam őrlöm óriás erővel, mint a világtól feldúlt ostobák,
Várom a mostot, de az nem jő el és a sohák túl mostohák.
Letépni végre álarcainkat és a páncélt is, mondd, nehéz?
Őszinteségben egymásra találni csodaszép volna, bár merész.
Visszhangzó sóhaj: vártalak. Hiába állnak várfalak
Köztem és közted - egy mozdulat csupán, s a tornyokat
Ledönti majd a pillanat, mert egy szabály van mindenek fölött:
A legnagyobb táv egy ölelésnyi két ember között!
