"Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.
Mindenki szokott álmodni, de nem mindenki emlékszik rá. Sokan hiszik, hogy az álmok jelek és utasítások, melyeket komolyan kell venni. Mások nem tulajdonítanak nekik különösebb jelentőséget. Pedig az emberiség évezredek óta tudja: az álmok nem hazudnak. Tartalmuk mellett jelentésük is van, amelyre – még a mai kor szakértői is egyetértenek ezzel – érdemes odafigyelni, mert megértésükkel könnyebben harmóniába kerülünk önmagunkkal." (Póda Erzsébet)
Már nagyon sokszor álmodtam azt, hogy valahonnan hazafelé igyekszem, árkon-bokron, erdőn-mezőn, folyókon keresztül próbálok hazajutni, sikertelenül. Néha kirajzolódik előttem egy-egy azelőtt már ismertnek hitt táj, majd ismét eltávolodik minden.
Az elmúlt éjszaka is hasonló kalandban volt részem. Az előzményeket nem tudom, csak azt, hogy egy gépkocsiban ültem, de nem egyedül, volt még néhány utastársam. Mintha a vezető ülésen foglaltam volna helyet és mondták nekem, hogy én vezessek. Én erre azt válaszoltam, hogy ilyen autót még nem vezettem. Valójában sohasem vezettem autót és nem is tanultam autót vezetni. (Bár egy, már jóval régebbi álmomban ültem olyan autóban, amit saját magam vezettem, és arra is emlékszem, hogy az a mi családi autónk volt, a szürkés-zöld színű Zastavánk. De az egy gombnyomásra indult, és olyan könnyedén siklott velem, mintha nem is ebben a világban lettem volna.)
Már nem tudom, ki vezette azután ezt a mostani autót, de az idő előrehaladtával úgy éreztem, hogy közeledünk az otthonom felé. Én legalábbis megbíztam a mellettem ülőkben, hogy helyes irányba haladunk.
Már sok idő eltelt, kiszálltunk az autóból és egy nagy házba lépve először a lépcsőkön lefelé, ahol a lépcsőfordulóban pocsolyás volt a föld, majd onnan felfelé vezettek a lépcsők. Aztán egy tágas helyiségbe léptünk, ahol már többen ültek asztalok mellett számomra ismeretlen emberek. Talán egy átutazók számára fenntartott pihenőhely lehetett. Nem éreztem ott jól magam, s nem akartam azzal az autóval és társasággal továbbutazni, mert úgy gondoltam, hogy az autóval rossz irányba megyünk. Otthagytam a társaságot és elhagytam ezt a furcsa helyet. Egy ismeretlen hely ismeretlen és néptelen utcájában mentem végig, de csak lassan, mert gyér volt a világítás és nehezen láttam a köd miatt. Kis idő múltán hozzászokott a szemem a sötétséghez, majd egészen kivilágosodott.. Ismeretlen asszonyok körében találtam magam, tőlük szerettem volna megtudni, hogy végül is hogy hívják azt a helyet, ahol most éppen vagyok? Ha jól emlékszem, azt válaszolták, hogy Nagyvárad a neve a helynek. Magyarok lehettek, mert szót tudtunk érteni egymással.
Nagyon elcsodálkoztam, hogy kerülhettem hazámtól ilyen távoli helyre?
Megkértem őket, hogy segítsenek innen hazajutnom. Most nincs nálam pénz, de ha hazajutok, bármennyi pénzt megadok a segítségükért.. El is indultunk együtt, ahol először egy árnyas erdőn mentünk keresztül, majd egy zöld mezőre értünk, ahol széles sávban kitaposott út vezetett a távolba, talán egy dombtetőre.
Álmomban megint csak nem érkeztem haza (mint már előtte annyiszor), de szerencsére, amikor felébredtem, ismét az ágyamban voltam, és elgondolkodtam álombéli utazásomon.
Talán nem is ez az igazi otthonom, ahol jelenleg élek? Hiszen sokszor hallottam már: „az álmok nem hazudnak”. Talán egyszer végleg sikerül hazatérnem!
Mindenki szokott álmodni, de nem mindenki emlékszik rá. Sokan hiszik, hogy az álmok jelek és utasítások, melyeket komolyan kell venni. Mások nem tulajdonítanak nekik különösebb jelentőséget. Pedig az emberiség évezredek óta tudja: az álmok nem hazudnak. Tartalmuk mellett jelentésük is van, amelyre – még a mai kor szakértői is egyetértenek ezzel – érdemes odafigyelni, mert megértésükkel könnyebben harmóniába kerülünk önmagunkkal." (Póda Erzsébet)
Már nagyon sokszor álmodtam azt, hogy valahonnan hazafelé igyekszem, árkon-bokron, erdőn-mezőn, folyókon keresztül próbálok hazajutni, sikertelenül. Néha kirajzolódik előttem egy-egy azelőtt már ismertnek hitt táj, majd ismét eltávolodik minden.
Az elmúlt éjszaka is hasonló kalandban volt részem. Az előzményeket nem tudom, csak azt, hogy egy gépkocsiban ültem, de nem egyedül, volt még néhány utastársam. Mintha a vezető ülésen foglaltam volna helyet és mondták nekem, hogy én vezessek. Én erre azt válaszoltam, hogy ilyen autót még nem vezettem. Valójában sohasem vezettem autót és nem is tanultam autót vezetni. (Bár egy, már jóval régebbi álmomban ültem olyan autóban, amit saját magam vezettem, és arra is emlékszem, hogy az a mi családi autónk volt, a szürkés-zöld színű Zastavánk. De az egy gombnyomásra indult, és olyan könnyedén siklott velem, mintha nem is ebben a világban lettem volna.)
Már nem tudom, ki vezette azután ezt a mostani autót, de az idő előrehaladtával úgy éreztem, hogy közeledünk az otthonom felé. Én legalábbis megbíztam a mellettem ülőkben, hogy helyes irányba haladunk.
Már sok idő eltelt, kiszálltunk az autóból és egy nagy házba lépve először a lépcsőkön lefelé, ahol a lépcsőfordulóban pocsolyás volt a föld, majd onnan felfelé vezettek a lépcsők. Aztán egy tágas helyiségbe léptünk, ahol már többen ültek asztalok mellett számomra ismeretlen emberek. Talán egy átutazók számára fenntartott pihenőhely lehetett. Nem éreztem ott jól magam, s nem akartam azzal az autóval és társasággal továbbutazni, mert úgy gondoltam, hogy az autóval rossz irányba megyünk. Otthagytam a társaságot és elhagytam ezt a furcsa helyet. Egy ismeretlen hely ismeretlen és néptelen utcájában mentem végig, de csak lassan, mert gyér volt a világítás és nehezen láttam a köd miatt. Kis idő múltán hozzászokott a szemem a sötétséghez, majd egészen kivilágosodott.. Ismeretlen asszonyok körében találtam magam, tőlük szerettem volna megtudni, hogy végül is hogy hívják azt a helyet, ahol most éppen vagyok? Ha jól emlékszem, azt válaszolták, hogy Nagyvárad a neve a helynek. Magyarok lehettek, mert szót tudtunk érteni egymással.
Nagyon elcsodálkoztam, hogy kerülhettem hazámtól ilyen távoli helyre?
Megkértem őket, hogy segítsenek innen hazajutnom. Most nincs nálam pénz, de ha hazajutok, bármennyi pénzt megadok a segítségükért.. El is indultunk együtt, ahol először egy árnyas erdőn mentünk keresztül, majd egy zöld mezőre értünk, ahol széles sávban kitaposott út vezetett a távolba, talán egy dombtetőre.
Álmomban megint csak nem érkeztem haza (mint már előtte annyiszor), de szerencsére, amikor felébredtem, ismét az ágyamban voltam, és elgondolkodtam álombéli utazásomon.
Talán nem is ez az igazi otthonom, ahol jelenleg élek? Hiszen sokszor hallottam már: „az álmok nem hazudnak”. Talán egyszer végleg sikerül hazatérnem!
