A városra köd borult egy reggelen.
Sűrű, tejfehér, nehéz, s hirtelen
minden eltűnt, mintha sosem lett volna,
Mintha a ködben csak maga a köd volna.
Eltüntette az eget,
el messze a hegyet,
nincs templomtorony,
nincs híd, nincs a kis Pagony.
Nem ereszti, körülveszi,
jeges, hideg ujjaival becézgeti,
Mint mostoha sosem szeretett gyermekét,
úgy teszi rá a városra köd-kezét.
Telhetetlen éhét csak az est csillapítja,
a ködfátyolra éjt hajítva.
A házak üvegszemmel vakon néznek a füsttel teli légbe,
s mint lápi lidércek nyári éjjel,
táncot járnak a fénnyel.
Honlap: www.pejerika.eoldal.hu/
Sűrű, tejfehér, nehéz, s hirtelen
minden eltűnt, mintha sosem lett volna,
Mintha a ködben csak maga a köd volna.
Eltüntette az eget,
el messze a hegyet,
nincs templomtorony,
nincs híd, nincs a kis Pagony.
Nem ereszti, körülveszi,
jeges, hideg ujjaival becézgeti,
Mint mostoha sosem szeretett gyermekét,
úgy teszi rá a városra köd-kezét.
Telhetetlen éhét csak az est csillapítja,
a ködfátyolra éjt hajítva.
A házak üvegszemmel vakon néznek a füsttel teli légbe,
s mint lápi lidércek nyári éjjel,
táncot járnak a fénnyel.
Honlap: www.pejerika.eoldal.hu/
