Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Magyar-olasz kulturális évad 2013-ban

Jövőre lesz a közép-európai év, amely alatt Magyarország tölti be a Közép-Európai Kezdeményezés elnökségét és 75 éve jelent meg Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye, egy olyan mű, amely máig befolyásolja Olaszország-képünket – mondta a sorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

MTI - Prőhle Gergely szerint a kezdeményezés fontos célja, hogy Magyarországon tudatosuljon Olaszország közép-európai szerepvállalása, míg Olaszországban tovább erősödjön a közép-európai gondolkodás. A 2013-as magyar-olasz kulturális évadban koncertek, kiállítások, színházi és táncelőadások, filmnapok, könyvbemutatók, összesen mintegy 100-100 program várja a közönséget hat magyar és nyolc olasz városban.

Maria Assunta Accili Sabbatini, Olaszország magyarországi nagykövete hozzátette: 2013-ban ünneplik Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulóját, ennek megfelelően erős lesz az évad zenei vonulata. Számos előadáson szólalnak meg a nagy operaszerző művei, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon pedig fellép például az Il Giardino Armonico is.

Jövőre Olaszország lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa és erős olasz jelenlét várható a design héten is – sorolta a diplomata, aki a budapesti Olasz Kultúrintézet programjai közül a filmvetítéseket emelte ki. A nagykövet beszámolója szerint fontos cél, hogy megmutassák az ország regionális kultúráinak „mozaikját” is Szicíliától Valle d'Aostáig, de az évad hangsúlyosan foglalkozik majd a tudomány, a technika és az innováció témáival is.

L. Simon László kultúráért felelős helyettes államtitkár a Külügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hatékony együttműködésére hívta fel a figyelmet. Mint elárulta: az előkészítést a külügyi tárca végezte, de az Emmi is 100 millió forinttal járul hozzá az évadhoz az NKA forrásaiból.

Fontos szerepet vállal a programsorozatban többek között a Magyar Állami Operaház, a Műcsarnok vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum. A Szépművészeti Múzeumban Caravaggiótól Canalettóig címmel olasz barokk festészeti kiállítás nyílik, míg Firenzében a Budapesti Történeti Múzeum szakmai irányításával Mátyás király korát bemutató tárlatot rendeznek – jegyezte meg.

Az államtitkár kiemelte a Budapesti Fesztiválzenekar május 18-i római koncertjét, hozzátéve: a jövőre 30 éves együttes zárolás okozta financiális gondjait a kormányzat addigra orvosolni fogja.

Antonio Devetag, a Mittelfest igazgatója a Cividale del Friuli központú összművészeti fesztivál 2013-as programjairól szólva közölte: Magyarország jövőre a zenén, a táncon és a színházházon keresztül díszvendégként mutathatja be kultúráját. Koncertet ad például a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes, lesz Ligeti-est, de fellép mások mellett a Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncszínház is.

Rockenbauer Zoltán, az MTVA kulturális főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a tervek szerint az évad számos hazai és olaszországi eseményét a közmédia is közvetíti.

A kulturális évad programja rövidesen a http://magyarolasz.hu honlapon lesz elérhető.
Reactions