Kovács Dorottya: Amikor már mindenért késő

Amikor már késő a bánat,
mikor már nem hull levele a fának,
mikor kiapad minden folyó,
mikor célt talál minden golyó.
A szívemben, mikor már nincsen láng,
mikor már többé nem gondolok ránk,
akkor csak egy mondatot váj be a véső,
ilyenkor van az, mikor már mindenért késő.
Érzelmeim izzottak, mint a kandalló lángja,
lelkem olyan volt, mint egy pihe-puha párna,
de mire észbe kaptál, és jöttél,
csak elégett hamu maradt hátra.
Ha a vágy oly erős, egyetlen dolog lehet a gyilkos,
az idő,
arra nem várhatsz, hogy a szerelem magától kinő.
A tétova tettek,
az elfeledettek,
az álmok minket tönkre tettek.
A mágikus birodalom kapuja széles,
de hogy a nyitvatartás állandó,
ez a hit téves.
Összegyűrt lapok, széttört szívek,
az én szívem feléd mostantól rideg.
Összetört üvegszilánkok, egy néma zaj,
csak az életem hullott darabokra,
de semmi baj!