Ficza Kristóf: Milyen lehet...

Az idő nagy ellenség
(olyan kevés vagy te...)
Szétdurran a fáradt
Lángon luftballon.
Újra időtelen.
Vagy ez csak a látszat?

Szeretlek...
Nem tudom, ki vagy,
Mi vagy?
De érted őrültem meg.

A szívem is felfúttam,
Mintúgy az időmet,
Gázlángra tenném,
S kipukkadhatna...
Lehetnék én ma is szívtelen.

Vagy kitépjem,
Hogy levegőbe emeljen?
Szédítő magasba, hol
Angyalaink fekszenek
Villámló felhőkön?

Nem, e felfújt lufi
Mellkasom magasba engedi,
S benne őrzi ma is
Oltalmazó pillantásidat...

Asszimilálódni engedj,
Olvadni a lelkes tömeg
Akaratába, hogy hallják...
Hallják csilingelő hangod...

Csak keret leszek,
Szerelmem s feladatom,
Hogy beléfoglaljam,
Befogadjam, mi lelkedből
Bennem él.

Lezárom, mert mégis
Az idő telik, szívem pedig dobog,
Mert ha nem, csakugyan
Meghalok...