Nem lehet, hogy én is meghaljak.
Életben kell maradnom.
Lassan kinyitom a szemem.
Fájdalmasan, de büszkén az agancsaimat
az égnek emelem, talpra állok és elindulok.
Kell keresnem valamit, ami még él.
Egy belső hang biztat, szomorúan dúdolja:
- Menj tovább.
Keresd meg az élet apró szikráját.
Mindenhol nyomor és pusztítás.
Keresgélek, kutatok és egy csöpp zöldet látok amott.
Ott egy kicsiny levél még zölden virít.
Magammal viszem, vigyázok reá
megóvom, hogy életben maradjon.
De vajon hogyan és mit tegyek?
A fény, ami életet ad elveszett.
A levegő kénporos és szennyezett.
A föld elégett és olajos.
Az utolsó lehetőségem,
A legerősebb lételem.
A víz, ami önmagát is meg tudja gyógyítani,
életeket elrejtve meg tud menteni.
Meg kell keresnem.
A belső hang ismét dúdolni kezd:
- Menj tovább. Keresd meg a vizet,
bízz benne segíteni fog.
Fáradtan elértem a vizet,
majd a kis életet beleengedem.
Vigyázz magadra kicsiny levelem.
Te pedig víz tartsd őt életben.
A csöpp levél meghálálta a törődést.
A földet meggyógyította,
Élettel elárasztotta.
A levegőt megtisztította.
A fényt visszahozta.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
