Plank Lívia Gyöngyi: A szürkék hegedűse

Én nem leszek a szürkék hegedőse; -
mondtad hajdanán,
de életed hajnalán
mások tán téged is szürkének láttak,
tán nem hitték, hogy az leszel, ki lettél
és téged is csak szabványnak találtak...
s te mégis költővé cseperedtél.

Én nem leszek a szürkék hegedőse; -
mily balga mondat,
vajon miért is mondtad?
Ó, kitől kaptál jogot ítélkezni,
hogy bíraként beszélsz és bátran mered
a másikat szürkének nevezni,
úgy, hogy sokukat biz` nem is ismered.

Én nem leszek a szürkék hegedőse; -
Ki is a szürke?
Csak a képzelet szülte,
mert hisz minden ember egyedi egyén;
épp oly értékes a fiú, mint a lány,
a vén, mint az ifjú, gazdag vagy szegény...
szívükben mi rejlik? - mind más-más talány.

Én nem leszek a szürkék hegedőse; -
Mit használ az élet,
ha csak magadnak éled,
ha verseidet csak magadnak írod
és zord fondorlattal homályt vonsz köré,
ha örülsz vagy épp fájdalmadat sírod,
de büszkeséged nem enged mások közé?

Én nem leszek a szürkék hegedőse; -
szürkék nincsenek,
hát oszd szét a kincseket,
hogy a szín az embereken meglátsszon,
s a verseket mind örömmel szavalja!
Én hegedűmön mindenkinek játszom
és örülök, ha dalol, aki hallja.