Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Mennyit keresnek a legsikeresebb kínai írók?

Több száz millió forintnak megfelelő összeget keresnek ma a legsikeresebb kínai írók. Nemrég közzétett sikerlistájukból pedig az is kiderül, hogy a kelet-ázsiai országban egyre inkább előretörnek a fiatal olvasóközönséget megcélzó, interneten publikáló szerzők. A sajtóban közzétett rangsorból kiderül: a legmagasabb szerzői jogdíjat kapó kínai írók listáját hetedik éve sorozatban az idén 29 éves Kuo Csing-ming vezeti. Az elsősorban tizenévesek körében népszerű, fantasy műfajú regényeivel hírnevet szerző Kuo 2011 és 2012 novembere között 24,5 millió jüan (1 jüan=35 forint) jogdíjat tehetett zsebre, összes szerzői bevétele pedig már a 100 millió jüant közelíti.
 
Az ezüstérmes – 15,8 millió jüannal – a Nanpaj Szansu írói álnév alatt publikáló Hszü Lej, Kína legjobban kereső thrillerírója. Hszü Sírrablók krónikái című regénysorozata a hollywoodi Paramount Pictures stúdió érdeklődését is felkeltette, a stúdió háromrészes filmsorozat gyártására vásárolt szerzői jogokat. Bronzérmes Csang Jüan-csie gyerekkönyvíró, 12 millió jüanos bevételével.

A lista első tíz helyezettjéből heten a gyerekek és a tizen-huszonévesek körében népszerűek, fantasyk mellett többnyire történelmi témájú és humoros könyvek szerzői. Köztük van a legismertebb kínai blogger, Han Han is, aki 6 millió jüanos idei bevételével hetedik a listán.

Idén először – egy független rangsorban – az interneten publikáló írók szerzői jogdíjai is ismertté váltak. Az online olvasói platform mind nagyobb teret kap Kínában, és a jövő iránya is kétségtelenül ez: június végén már 540 millióan interneteztek a kelet-ázsiai országban, számuk a becslések szerint 2015-re 800 millióra nő majd. A hivatalos adatok szerint az internetes olvasók száma már most meghaladja a 200 milliót, a szerzők száma pedig a 30 ezret közelíti.

A szerzői sikerlistából is az internet felé eltolódás trendje mutatkozik: Kuo Csing-mingnél csaknem 9 millió jüannal többet keresett az „online aranyérmes”, a Tangcsia Szansao álnév alatt publikáló, Kuóhoz hasonlóan fantasyval sikert arató internetes író, akinek szerzői jogdíjakból származó bevétele idén a 33 millió jüant is meghaladta. Az internetes ezüst- és bronzérmesek szintén jelentős pluszt mutatnak fel: Csu Hong-cse 21 millió, a 22 éves Tiencan Tutou pedig 18 millió jüant keresett az internetről letöltött műveivel.

Egyik lista sem tartalmazza ugyanakkor az idei irodalmi Nobel-díjas Mo Jent, aki pedig minden bizonnyal a jövő évi rangsorok vezetője lesz, legalább 40 millió jüanosre becsült szerzőijogdíj-bevételével.
MTI
Reactions