Hudoba Jusztin: Sikít a sötétség

Éppen hogy hallom a szél süvítését.
Ez a kósza hang, melyet hallat a sötétség.

Oly nyugodt, mégis aggasztó a csend,
Mint, mikor az élet hirtelen semmivé lesz.

Mikor átfutott e gondoltat az agyamon,
Mintha Valaki sikított volna a túloldalon.

Tényleg csend volt, csak süvített a szél,
S egyszer csak sikítani kezdett a Sötétség.

Nem láttam, mi ez,
De nagyon égetett.
Ajkaimról lassan peregtek le
A kósza, forró vércseppek.

S ekkor utoljára keserves sikítása hallatszott a Sötétségnek.
Megosztás a Google Pluson