Mikor a Szürke Arc búcsút int az égnek,
S a nedves aszfalton nyikorog az Élet,
Testem még nem mozdul, húz az álom vissza,
De lelkem már nyugtalan, tudatom már tiszta.
Te még hercegnődért vívod kemény csatád,
Közben karod mozdul, szorosan ölel át.
Megsimítom hátad, nyugodt, szép arcodat,
Érzem még éjjeli meleg-illatodat.
Zajos, párás hajnal illan a szobánkba,
Két egy-testünk bágyadtan fonódik egymásba.
Hangtalan érezlek, hangtalan csókollak,
Még végül a szemhéj bilincse elporlad,
S csoda-kék két szemed párnád bőrébe olvad.
Gyöngyfogú mosolyod van velem nélküled,
Míg a percet várom, hogy újra veled legyek.
S a nedves aszfalton nyikorog az Élet,
Testem még nem mozdul, húz az álom vissza,
De lelkem már nyugtalan, tudatom már tiszta.
Te még hercegnődért vívod kemény csatád,
Közben karod mozdul, szorosan ölel át.
Megsimítom hátad, nyugodt, szép arcodat,
Érzem még éjjeli meleg-illatodat.
Zajos, párás hajnal illan a szobánkba,
Két egy-testünk bágyadtan fonódik egymásba.
Hangtalan érezlek, hangtalan csókollak,
Még végül a szemhéj bilincse elporlad,
S csoda-kék két szemed párnád bőrébe olvad.
Gyöngyfogú mosolyod van velem nélküled,
Míg a percet várom, hogy újra veled legyek.
