Talán, ha újra írni tudnék,"
De megbicsaklott már a toll,
Nem tudom a múzsa merre,
Eltűnt régen - valahol -
És megint nem lesz tiszta lap sem,
Üvöltsenek a nagyok,
Ha őszintén nem megy: nem megy,
Akkor inkább hallgatok.
Talán mégis arról írnék,
mint tartja a szóbeszéd,
hogyan lőtte vakon Ámor,
ezer nyilát szerteszét.
Sosem hagytam hátra senkit,
Kapaszkodtam, nincs minek,
Huszonnyolc nap boldogságot
ígértem valakinek.
És bármerre is néz e két szem,
Jóból jól nem lakhatik,
Mert minden tinta összemázolt,
Mélyen ott bent - valamit -
És azt sem látom, hogy előre,
visszalépnék, nincs hova,
Vajon minden szelíd aljas,
vagy minden bölcs lett ostoba?
Most mégis arra kér a sorsom,
írjak bármit, bárhova,
minden búnak, zord magánynak,
szívem sem lehet hona.
Ha sosem hagytam hátra senkit,
Mára mégis miért van az,
hogy azt az egyet kéne hagynom,
ki szívemnek még vigasz?
0 Megjegyzések