Nem tudom miért,
De ha meglát két szemem,
Szívem hangosan dobog
Szüntelen.
S ha meglát két szemem,
A boldogságtól felragyog szívem is.
Fájt, mikor azt mondtam,
Legyen hát vége.
Valahogy megbabonáz tekinteted,
Mosolyt csaltál mindig az arcomra.
Felvidítottál, ha szomorú voltam,
S visszahúzott karod,
Mikor meg akartam halni.
Azóta gondolkodom,
És fáj, hogy már nem köt
Minket össze semmi.
Csak az emlékek, mik
Szívemben élnek.
Rossz így látni,
S nélküled lenni.
Ha veled volnék újra,
Nem fájna semmi.
Visszakapnám általad
Boldogságom - vidámságom.
Ma, ahogy láttalak,
Könnybe borult szemem.
Te is néztél, de nem szóltál,
Csendben mentél tovább.
Nem tudom, mi történik velem,
De hiányzol, s gondolok rád
Szüntelen.
Talán nem kellett volna
Azt tennem, amit tettem,
Hanem még most is
Veled kellene lennem.
Nézni együtt a fényes csillagot,
Kéz a kézben sétálva
Nevetni nagyot.
0 Megjegyzések