K. Kovács Kriszta: Veled/Vele

Pengeélen táncol az életem,
hogy te vagy-e a végzetem,
NEM TUDOM.
Már semmit nem remélek.
Melletted az élet,
úgy érzem, eltűnik
megszokott sallangjaim között.
A fényem rég messzi költözött.
S ő, ki nem lesz
sosem a társam,
a távolból fest
megannyi csodát.
Kinek feje köré
szivárvány mosolya
fon glóriát,
s ragyogtat minden
szavával, mozdulatával.
Együtt élek - gondolatban -
ezzel a csodával.
De jól van ez így,
TUDOM.
Majd csendesen
becsukom,
s kitárom ablakom.
(Veled) alszom, ha sötét van, s
(Vele) a napfényt álmodom.