Ungi Bence: Szabadon

Most nyárfára száll az árva,
Mint harmat, hajnal a tájra.
Búsul, néz a rónaságra,
Mintha sárban árnyakat látna,
Vagy rabmadarakat hazavárna.

Úgy fészket rakna a fákra,
Szárny melegét hideg ágra,
De magányos puszta a párja,
Ki őt áldja, s vele szállna,
De itt mára karvaly marná halálra.

Lent a ködben juhász várja,
Fehér suba, bambusz dárda.
Cigánygyerek nem komája,
Tolvajokat bűnnek látja.
Maradj te csak szív-madarak barátja.

Repül inkább egymagába`,
Napfivérrel fényt szitálva,
Arany vérrel táncot járva,
Hogy Ő lássa, mindhiába,
Mert csak folt, mi éjnek délibábja.

Vándormadár, ritka, drága,
Visszajár a forró nyárra.
Nagy királyok birkanyája
Útját kutatja, mert mutatja,
Hogyan dalol néma kolomp hangja!