Parázs Gyöngy: "Lélekvándorlás"

Borongós az idő, villámok cikáznak,
Nézem a tévét, "nagyjaink" vitáznak.
Nem érdekel a téma, bóbiskolok közben,
Szemem csukódik, s lelkem tovaröppen.
Vágtatok hegyen-völgyön örömömben,
Mintha rab lennék saját börtönömben.

Távoli vidéken, egy kis ház felett,
Nézem, hogy anyám tyúkokat etet.
Arca, teste megtört, reszket keze,
Előbb férjét, majd fiát temette.
Felnéz a magas égre, nagyot sóhajt,
Teste pihenést, lelke nyugalmat óhajt.
De - mintha érezné - valaki figyeli,
Ahogy keresztjét hátán cipeli.

Megölelném, megcsókolnám kezét,
Gyógyítanám szíve vérző sebét,
De nem adhatom ittlétemnek jelét.
(Testem megrezzen - az idő kevés.)
Megszólal egy hang: Anya alszol tán?
S lelkem testembe nyomban visszatalál.