Rózsaszínre mossa sárga ruháját.
A felhők is narancsot dalolnak már,
Alszik a vidék, szunnyad hát a táj.
Sűrű erdő zöldje nyugovóra tér,
Lassabban csordogál odabent egy ér.
Lehunyja szemét a faház ablaka,
Csendben nézi álmát az éjszaka.
Az idős asszony is álmát alussza,
Fiatalságát várja vissza-vissza.
Átéli újból minden boldog percét,
Leveszi válláról nehéz földi terhét.
Valami elmúlt, nem látjuk már soha,
Benőtte a gaz, ellepte a moha.
De eljő a holnap, új napra ébred,
Újraéled a gyönyörű természet.
0 Megjegyzések