Könyv | Az Éjsötét árnyék történetének különös útja volt a feldolgozások
sorában: tévésorozatból könyvvé, majd mozifilmmé alakult. De Lara Parker
könyvtrilógiájának indító kötete Johnny Depp figurája helyett a
szereplők, főképp a boszorkány Angelique múltjába kalauzolja az olvasót.
Hogy
pontosan milyen arányban kötődik a könyv az eredeti sorozathoz, ahhoz
természetesen fel kellene kutatni a hatvanas évekbeli szappanopera
epizódjait, de ennek hiányában talán az író személye elég a
hitelességhez. Lara Parker ugyanis nem más, mint a sorozatban Angelique
karakterét életre keltő színésznő. És mint ilyen, kevesen tudhatnak
többet a főhős, Barnabas Collins életét megkeserítő boszorkányról. Az
eredeti szériából viszont egy fontos részlet kimaradt: hogyan és miért
vált Angelique boszorkánnyá. Nos, erre ad választ Parker könyve.
Igaz, a sorozat ismerete nélkül (amivel gondolom nem vagyok egyedül)
és a Tim Burton-féle filmadaptáció siralmas volta miatt ez a kérdés nem
igazán fúrta az oldalamat. Csakhogy, a könyv korántsem egy napozás
mellett olvasható vérszívórománc. Nem azért, mert olyan súlyos lenne, a
klasszikusoktól persze fényévekre van. De egyrészt nem hiszem, hogy
Dosztojevszkij rajongótábora volt a célközönség, másrészt azt, amit az
ember várna tőle, messze túlszárnyalja. Mert az első egy-két, Barnabasra
fókuszáló, igencsak nyögvenyelős fejezet után, kifejezetten érdekes és
gördülékeny mese veszi kezdetét.
Bepillantást nyerünk Angelique, egy, az 1700-as években Martinique-on
élő lány viszontagságos életébe, a vuduval való első találkozásától
egészen az ördöggel való lepaktálásáig. Martinique birtokosai ugyanis
többé-kevésbé virágzó cukornádültetvényeiken töméntelen rabszolgát
dolgoztatnak, akik ingyen munkaerejük mellett a hagyományaikat és a
hitvilágukat is magukkal hozták. A keserves bánásmódra tömeges
elégedetlenséggel válaszoló szolgák lecsillapítására pedig mi más
lehetne a megoldás, mint hogy elhitetik velük: egyik legnagyobb istenük
leszállt közéjük. Már csak a megfelelő „istennő” hiányzik a csaláshoz,
és szerencsétlenségére Angelique bátor és kíváncsi természete pont
megfelelővé teszi a szerepre. Ám azt senki sem sejti, milyen ösztönös
erők rejlenek a kislányban, és amikor fény derül rájuk, Angelique már
visszafordíthatatlanul a sötét erőkhöz kötötte magát. Hiába próbál meg
hátat fordítani a mágiának, ereje cselédként sem hagyja el, így amikor a
tehetős Collins család egyetlen fia kegyetlen játékba kezd a
kiszolgáltatott lány érzelmeivel, tragikus események sora indul útjára,
ami végül Barnabas vámpírrá válásához vezet.
Végig egyértelműen érződik, hogy Parker elfogult Angelique
karakterével szemben, de ez a szeretet cseppet sem zavaró, mert
megfelelő mértékű kritikával párosul. A lány amellett, hogy
nagymértékben a körülmények áldozata, nem makulátlan, de nem is gonosz,
csábító boszorka, mint ahogy Barnabas, az eredeti történet (vagyis a
sorozat) főhőse tartja róla. Sőt, a kötet végére éppen Barnabas az, akit
minden lépésével csak egyre rosszabb színben kezdünk el látni, és nem
azért, mert vámpírrá lesz, hanem mert rádöbbenünk arra, amire
Angelique-nek sosem sikerül: a férfi minden ígérete hazugság volt. És
ilyen esetben még egy egyszerű, halandó nő is veszélyessé válik, hát még
egy boszorkány!
A karakterrajzokban kifejezetten erős könyv az Éjsötét árnyék –
Angelique hagyatéka, ahogy a rabszolgák, a vudu és az ültetvényesek
világa is érdekes és izgalmas hátteret ad a sztorinak. A nyelvezet néhol
suta ugyan és érezhető, melyik részek voltak kevésbé fontosak az
írónak. Ott az olvasó figyelme is ki-kihagy. Összességében mégis pozitív
csalódás a kötet, a történet minden más feldolgozásának ismerete nélkül
is, a fantasztikus sztorik kedvelőinek nyugodtan bepróbálható. De arra
mindenki készüljön fel, hogy a történet nem hazudtolja meg, hogy előző
életében sorozat volt: olyan hirtelen ér véget, mintha csak egy
reklámszünetre mennének el a szereplők. Aki rajongóvá válik az
vigyázzon, nehogy tövig rágja a körmét izgalmában a következő részig!
0 Megjegyzések