Bűnös Budapest - BUDAPEST A DIKTATÚRÁK ÁRNYÉKÁBAN

Kritika | Csak idő kérdése volt, mikor jelenik meg a XX. századi emlékezetpolitika topográfiai kézikönyve. Számos kiváló esszét publikált már e témában György Péter, Ungváry Rudolf, novellák, versek is születtek a helyszínelésekről, a kommunista, a nyilas és a náci diktatúra objektumairól.

 

Már túrákat is szervezett a BUPAP nevű csoport a Svábhegyre, a kitörés útvonalára és Újlipótvárosba – tényleg a levegőben volt a téma. Finoman szólva is hiánypótló munka Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor történészek véres útikönyve.

A könyv tér-idő szerkezete adja magát, és kiváló ötlet volt három szimbolikus területtel (Hősök tere, Felvonulási tér, Szabadság tér) invokálni, és nem emelhetünk kifogást azzal szemben sem, hogy a szerzők egy könyvben szerepeltetik a Tanácsköztársaság az SS, a Gestapo, a nyilas terror és a Rákosi- és a Kádár-korszak helyszíneit. Igaz, hogy különböző karakterű diktatúrákról volt szó, de az események, mint a földtani rétegek, egymásra rakódtak.

A kötet a nagyközönségnek készült, a szerzők korrekt módon felrajzolják az adott helyszínhez kötődő kor vázát és felsorolják az oral history elemeit, és arról ők tehetnek a legkevésbé, hogy ezekre a történetekre egyesek ráhúzták a bulvár jelzőt.

A történelem már csak ilyen: tele van izgalmakkal, regényszerű fordulatokkal, horrort idéző borzalmakkal. Mit csináljon a történész, amikor arról értesül, hogy a kádári Magyarországon felfújt gumibelsővel gyakorolták a kommunista emlékművek előtti koszorúzást? Hagyja ki? Vagy csak a barátainak mesélje el anekdota gyanánt?

Mit kezdjen az ember azzal az információval, hogy a Hűvösvölgyben, a Nyéki-hegy délnyugati oldalában egy Nagy-Magyarország körvonalait formázó erdőt ültettek, és télen, amikor csak a fenyők tartják meg lombjukat, kirajzolódik a történelmi Magyarország kontúrja… Természetes, hogy nem tartja vissza az információt. Már csak azért sem, mert egyébként a könyv tárgyilagos, lényegre törő, informatív szakmunka olyanoknak, akik nem történészek, de érdeklődnek a XX. század nagy sorsfordulói iránt.

Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor a tiszta vonalvezetésű, precíz történelmi analízis mellett – nagyon helyesen – komoly hangsúlyt fektetett az emberi tényezőkre.

Különös az, hogy bizonyos épületek valósággal bevonzották a különböző diktatúrákat. És itt nemcsak a szimbolikus térré emelt Andrássy út 60-ról van szó, hiszen ott az Astoria Szálló is, ahol az őszirózsás forradalom után Károlyi Mihálynak rendezték be lakosztályát, de 1944. március 19-én már a Gestapo foglalta le az épületet. A Royal Szállóban a Tanácsköztársaság bukása után Ostenburg Moravek Gyula különítménye lakott, majd 1945-ben a Gestapo is kinézte az épületet magának.

Ezek a helycserék nem voltak olyan „logikusak”, mint mondjuk a Varázs utcai ingatlanok esetében azt követően, hogy a kommunisták szabályosan kiebrudalták az ott élőket, és még azt sem mondták, hogy „hess madár”. A Varázs utca 12-ben lakott Biszku Béla is, most Baja Ferenc politikus él ott.

Akiket pedig jobban érdekel a Sváb-hegyen, az Eötvös utca 48. alatt található villa borzalmas története (ahol Rajk Lászlót is kínozták), olvassa el Szász Béla Minden kényszer nélkül című megrázó dokumentumát, vagy Nádas Péter Helyszínelés című, először 1977-ben, szamizdatban megjelent írását a ház hatszögletű toronyszobájáról. Állítólag (Ungváryék könyve nem írja) a bekötött szemmel idehurcolt Rajk onnan azonosította be a helyszínt, hogy hallotta az úttörővasút füttyét, melyet nem sokkal azelőtt, többedmagával ő avatott fel.

A könyvhöz 13 térkép is készült, a látnivalókat más-más színkóddal jelölték, és aki el szeretne mélyedni a témákban, az a titkosbudapest.hu oldalon számos érdekességet talál a titkos helyszínek, szimbolikus terek világáról.

Szerző:
Poós Zoltán