Először ült össze július 3-án a Lazics asztala baráti társaság. Az elnevezés Elekes Ferenc javaslatára született meg. Az összejövetelen a Lazics néven ismert népszerű szerkesztőre, a romániai magyar irodalmi élet egykori garabonciására, Lázár Lászlóra emlékeztek. Wass Albert- és Reményik Sándor-verset mondott Schuller József, a találkozás második részében pedig Kedei Zoltán festőművész olvasott fel részleteket lírai műhelyvallomásából.
A Lazics asztala első ülésének résztvevői: Bölöni Domokos, Czirmay Szabó Sándor, Gáspár Sándor, Kedei Zoltán, Sebestyén Péter, Szente Gyula, Schuller József. A Lázár Lászlóról a Súrlott Grádics szépirodalmi lap Lazics asztala c. rovatában olvasható összeállítást az emlékezők vallomásaival folyamatosan gyarapítani kívánják a szerkesztők.
Lazics asztala
Ha valaki megérdemelné Marosvásárhelyen, hogy – legalább a szépirodalmat kedvelők – nevét fölidézzék, akkor ez a név sokunk szerint LAZICS Lázár László – a szerkesztő – idevaló volt. Vásárhelyi.
Keze alatt indult útjára Farkas Árpád, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, s majdnem az egész Forrás-nemzedék, amely ma még számít! Ő maga egyszemélyes irodalmi kör is volt: kocsmákban, kávézókban, vonatok fülkéjében, mindenütt verset, kéziratot olvasott és javított. Nem csak az Ifjúmunkás szerkesztőjeként, hanem úgy is, mint irodalomkedvelő magánember.
Szerette az irodalmat. Ízlése volt az íráshoz. Reá hallgatott minden írogató fiatal, minden kezdő poéta.
Ha részeg volt, akkor is. Azt mondta egy sorra, hogy az nem jó. És az a sor nem volt jó. Lazics nem alkotott semmit. Csak alkotókat! Nem volt magának való ember. Ő mindenki Lazicsa volt.
Már sokan nem ismerik a nevét. Mert nagyon fiatalok. Ismerjék meg, ne felejtsék el, hogy mindig voltak, akik árnyékból hoztak világosságra tehetségeket, csak azért, mert elkötelezték magukat az irodalommal.
Lazicsot mindenki szerette, akinek valami köze volt az irodalomhoz.
Féltette a fiatal tehetségeket, ő maga nem vett részt alkotó munkában.
Nincs ma valamirevaló erdélyi író, aki nem becsülte volna benne a szerkesztőt, a támogatót, a biztatót, az istápolót, s a jóbarátot.
Lazics nem egy sokat hangoztatott név.
Legalább mi vegyük elő az ő nevét és az ő emlékét!
Legyünk szerények a névadásban, akárcsak az írásban: emeljük föl, aki elesett, hajoljunk le érte.
Ha a Lazics név valakinek nem tetszik – különös életvitele miatt –, az az ő dolga. És az ő szerencsétlensége.
Ki az a Lazics? – kérdezhetné valaki. De az a valaki tájékozatlan lenne. Föl kell őt világosítanunk.
Nekünk nem nagy nevekre van szükségünk, hanem méltó emberekre. Akik nem járatták le önmagukat, sem barátaikat, sem az irodalmat. Sem pedig azt a népet, amelyet ma újabban erdélyi magyar közösségnek neveznek. És nem villogtak kétes hatalmasságok oldalán, vagy mások dicsőségében.
Elekes Ferenc
További részletek: http://surlottgradics.wordpress.com/category/lazics-asztala/
A Lazics asztala első ülésének résztvevői: Bölöni Domokos, Czirmay Szabó Sándor, Gáspár Sándor, Kedei Zoltán, Sebestyén Péter, Szente Gyula, Schuller József. A Lázár Lászlóról a Súrlott Grádics szépirodalmi lap Lazics asztala c. rovatában olvasható összeállítást az emlékezők vallomásaival folyamatosan gyarapítani kívánják a szerkesztők.
Lazics asztala
Ha valaki megérdemelné Marosvásárhelyen, hogy – legalább a szépirodalmat kedvelők – nevét fölidézzék, akkor ez a név sokunk szerint LAZICS Lázár László – a szerkesztő – idevaló volt. Vásárhelyi.
Keze alatt indult útjára Farkas Árpád, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, s majdnem az egész Forrás-nemzedék, amely ma még számít! Ő maga egyszemélyes irodalmi kör is volt: kocsmákban, kávézókban, vonatok fülkéjében, mindenütt verset, kéziratot olvasott és javított. Nem csak az Ifjúmunkás szerkesztőjeként, hanem úgy is, mint irodalomkedvelő magánember.
Szerette az irodalmat. Ízlése volt az íráshoz. Reá hallgatott minden írogató fiatal, minden kezdő poéta.
Ha részeg volt, akkor is. Azt mondta egy sorra, hogy az nem jó. És az a sor nem volt jó. Lazics nem alkotott semmit. Csak alkotókat! Nem volt magának való ember. Ő mindenki Lazicsa volt.
Már sokan nem ismerik a nevét. Mert nagyon fiatalok. Ismerjék meg, ne felejtsék el, hogy mindig voltak, akik árnyékból hoztak világosságra tehetségeket, csak azért, mert elkötelezték magukat az irodalommal.
Lazicsot mindenki szerette, akinek valami köze volt az irodalomhoz.
Féltette a fiatal tehetségeket, ő maga nem vett részt alkotó munkában.
Nincs ma valamirevaló erdélyi író, aki nem becsülte volna benne a szerkesztőt, a támogatót, a biztatót, az istápolót, s a jóbarátot.
Lazics nem egy sokat hangoztatott név.
Legalább mi vegyük elő az ő nevét és az ő emlékét!
Legyünk szerények a névadásban, akárcsak az írásban: emeljük föl, aki elesett, hajoljunk le érte.
Ha a Lazics név valakinek nem tetszik – különös életvitele miatt –, az az ő dolga. És az ő szerencsétlensége.
Ki az a Lazics? – kérdezhetné valaki. De az a valaki tájékozatlan lenne. Föl kell őt világosítanunk.
Nekünk nem nagy nevekre van szükségünk, hanem méltó emberekre. Akik nem járatták le önmagukat, sem barátaikat, sem az irodalmat. Sem pedig azt a népet, amelyet ma újabban erdélyi magyar közösségnek neveznek. És nem villogtak kétes hatalmasságok oldalán, vagy mások dicsőségében.
Elekes Ferenc
További részletek: http://surlottgradics.wordpress.com/category/lazics-asztala/
0 Megjegyzések