Fibrilláció
Azóta a rideg perem
visszhangozza ujjam, s terem-
szagú üresség tart. Kíváncsi voltam, mire
mennek,
a nemlét sem tűnik már oly ide-
gennek
azóta, bár nem tudták, hogy holmi
sóoldat már nem képes pótolni
Téged, esték a cseppek, hogy tétlenül várod:
folpack alól egyem ki kekszmorzsás hiányod.
Mivé lett, mit akartam, s mire te is vágytál?
Habzó szájjal issza fel most alólam az ágytál.
ki
enged-
tek
bár még most sem sejtik,
mi
okozott bennem
(félévente kontrollra majd vissza kell mennem)
Már a cím valamilyen egészségügyi légkört kölcsönöz és sugall a költeménynek. A fibrillálás jelen esetben átvitt értelemben az érzelmek ugrándozására, csapongására, a sorok váltakozó, szabálytalan hosszúságára utal. Ebből kifolyólag a vers leginkább a rapszódia műfajába sorolható.
A vershelyzetben egy nyomasztó kép tárul szemünk elé, ami azonban kifejtetlen. A rideg peremen doboló ujj képi és hangzásvilága feszültséget kelt, különösen azért, mert az 'azóta' szó tudatosítja bennünk, hogy egy régóta folyó cselekvésről van szó, mely magától értetődően a nyugtalanság következménye. A látomásossá duzzasztott kórterem egyfajta depresszív űrré változik, melyben a lírai én lebeg. Ez az állapot az, amely beindítja benne a visszaemlékezés folyamatát. Innentől a versbeszéd múltidőre vált, ebbe ékelődnek bele a jelen eseményei.
Ettől a ponttól kezdve bepillantást nyerünk abba a kórismébe, mely a lírai ént ebbe a súlyos állapotba juttatta. Megfigyelhetjük, hogy kezdetben egyfajta gúnyos felsőbbrendűséggel szemlélte az orvosokat, akik próbálták megtalálni állapotának kiváltó okát, hisz tudta, hogy mindez úgy sem fog sikerülni nekik ('Kíváncsi voltam, mire mennek'). S mivel nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem megmenthető, kezdett elfogadóbbá válni a megsemmisülés gondolatával szemben ('a nemlét sem tűnik már oly ide-/gennek'). Az infúziót felidéző kép kitűnő példa a materiális és az érzelmi világ szándékos egybemosására, mely kifejezi, hogy semmilyen anyagi természetű dolog nem képes pótolni a lírai énben a kedves személyét. Ennél a résznél már sejthetjük, hogy mi taszíthatta a lírai ént tragikus állapotába, majd ezt a későbbi sorok is megerősítik bennünk. A kedves mardosó hiányának száraz érzete a silány kórházi koszt metaforájaként jut kifejezésre. A versből kiderül, hogy a kedves tétlenül szemléli, amint hiánya elemészti a lírai ént: az infúzió minden egyes cseppje is ezt a monoton ütemet képviseli. A közös múltbéli tervek, vágyak elkorcsosulása az undorig fokozódó ágytál-képben ölt testet.
A vers cselekményvezetése ezután hirtelen megszakad, s már a közelebbi múlt kerül előtérbe: e szerint a lírai én gyógyult, hiszen kórházi kezelése megszűnt. A gyógyulás viszont csak látszólagos, az orvosok az okot továbbra sem tudják megfejteni, azonban az olvasó előtt már kitisztul a kép: maga a kedves a betegség, mely megfertőzte a lírai ént. A kontrollvizsgálatra járás kötelezettsége pedig kifejezi a lírai én szenvedésének körforgásszerűségét,örökkévalóságát, a jövő bizonytalanságát.
Balogh Sándor
0 Megjegyzések