Könyveket
adományozott a 83. Ünnepi Könyvhéten az Ulpius-ház Kiadó a Wekerlei
Kultúrház és Könyvtár Végy egy könyvet – Tégy egy könyvet! programjának.
Az Ulpius-ház Kiadó nevében június 14-én Fábián Janka írónő adta át a
könyveket, melyeket a kerületi intézmény részéről Szabó Mária igazgató
és Tarnai Richárd Kispest országgyűlési képviselője vett át.
Szabó Mária igazgató, miután megköszönte a könyveket,
elmondta, a Wekerlei Kultúrház kezdeményezése sikeres, nagyon sokan
használják nyitott könyvespolcukat, hazavisznek és tesznek is bele
könyveket.
Tarnai Richárd, Kispest országgyűlési képviselője a
kispestiek nevében mondott köszönetet a program támogatásáért a
kiadónak. Mint mondta, a kerületből indult kezdeményezés nagyon
hasznosan járulhat hozzá az olvasás népszerűsítéséhez. Kiemelte, annak
külön örül, hogy mások is úgy gondolják, támogatásra méltó a program, és
az Ulpius-ház Kiadó jóvoltából még több olvasmánnyal gazdagodhatnak a
kispestiek.
A Wekerlei Kultúrház és Könyvtár január végén indította
kezdeményezését, melyben szabadon elvihető könyvekkel ösztönzik
olvasásra az embereket. A Végy egy könyvet – tégy egy könyvet! program
keretében közterületen helyeztek el könyvszekrényt, ahonnan bárki
elvihet könyvet olvasásra, és ki is teheti a polcra megunt olvasmányait,
örömet szerezve vele másoknak. A wekerletelepi könyvtároló az
időjárásnak ellenálló, fából készült, zárható könyvszekrény, melyet a
könyvtárosok tartanak rendben, és a könyvtár nyitva-tartási idejében
lehet használni az arra járóknak.
A nyilvános könyvcsereberés kezdeményezés Nyugat-Európában már
régebb óta népszerű. Angliában például telefonfülkéket rendeztek be
könyvtárolónak. A kezdeményezés lényege az, hogy közterületen
könyvespolcot vagy szekrényt helyeznek el, ahonnan bárki elvihet könyvet
olvasásra, illetve megunt olvasmányait el is hozhatja, és kiteheti a
polcra.
0 Megjegyzések