Anne Laguna: Ott leszünk

Hogyha éppen nem vagy velem, ott vagy a mély csendben,
Amikor a magány éjjel átölel selymesen,
Hogy vigasztaljon az eltöltött percekért nélküled,
Melyek pont, mint az enyémet, kitöltik az életed.

Ott vagy a langyos alkonyban, mely a szabadban ér.
Szinte érzem, ahogy az a felhő megnyílásra kér,
Hogy tárjam fel titkaim: valójában ki is vagyok,
S rigó dalával korholsz, mert hallgatag maradok.

Veled leszek, ha egyedül maradsz a hajnalban,
Én leszek a szellő, mely körbeölel puhán, halkan.
Felismersz a felkelő Napban, mi sugarát rád veti,
Ráébredsz, mennyire fáj egymás nélkül ébredni!

Ha nem leszek, visszasírsz minden nagy gólod után,
Megtudod, milyen árvának lenni, ha elragad a magány.
Álmaidat átszövi a sóvárgás utánam,
Nem szabadulsz, és engem remélsz majd minden csodában.

Ha már nem élünk, ott leszünk minden reszkető sóhajban,
Könyörgő imákban, kétségbe esett kiáltásokban.
De mindaddig reméljük, hogy nem éli át soha senki,
Hogy milyen egymásért "happy end" nélkül szenvedni.