Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Ottlik Gézáról nyílik kiállítás a PIM-ben

Minden megvan – Száz éve született Ottlik Géza címmel nyílik emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) kedden. A tárlat két termében bemutatják Ottlik Géza életútját, emellett nyolc olyan tematikus egységeket alakítottak ki, amelyek „lefedik” az alkotó írásművészetét, jellemző témaköreit – mondta Kovács Ida irodalmi muzeológus, kiemelve: a PIM új kiállítása nem csupán az Iskola a határon szerzőjéről emlékezik meg.

Külön egység foglalkozik a szerző nőkhöz, istenhithez fűződő viszonyával, az utazással, az írói-emberi tartással vagy például a nyelvhez való viszonyával. Mindegyik tematikát egy-egy relikvia – bútorok, dokumentumok, festmények, grafikák, fotók – segítségével tárják a közönség elé. „Például az utazás-témát Ottlik Géza bőröndje jeleníti meg, és ehhez képeslapokat társítottunk, amelyeket az író küldött” – fogalmazott a kiállítás szervezője.

Megjegyezte: a tárlat az Ottlik-hagyatékra épül, amelynek tárgyai a PIM tulajdonában vannak. „Kevés kivétel azért akad. Dömölky János például kölcsönadta a Hajnali háztetők csapóját” –mutatott rá Kovács Ida, hozzátéve, hogy a filmhez egy levél is kapcsolódik, amelyben az író vázolta elképzeléseit a rendezőnek. „Segítségünkre volt az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is, egy-két kéziratot tőlük kértünk kölcsönt” – tette hozzá. Az OSZK-tól például az Iskola a határon és a Buda kézirata érkezik a PIM tárlatára.

A másik szobában egy úgynevezett „írószobát” rendeztek be. A kiállított bútorok Ottlik Géza tulajdonában voltak. „Az enteriőrben látszik az író régi lemezjátszója, a piros fotelja, a biedermeier írószekreter, az íróasztal” – ismertette a kiállított tárgyakat a szervező. Megjegyezte, a tárlaton vetítik Keserü Ilona festőművész videófilmjét is, amelyet a művész az író lakásában rögzített Ottlik halála után.

Egy külön blokkban emlékeznek meg Ottlik Géza bridzs iránti szenvedélyéről, látható lesz a bridzsasztala, kártyája, notesze, valamint kiállítanak számos fényképet is. Kovács Ida kitért arra is, hogy a tárlathoz több program is kapcsolódik, ezekről a www.pim.hu honlapon lehet tájékozódni.

A 2013. január 30-áig látható kiállítást kedden este hat órakor Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész és Németh Gábor író nyitja meg.
(MTI)
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések