Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Nagy Gáspár emlékkonferencia a PIM-ben

Az öt éve elhunyt Nagy Gáspár költő életművét idézik fel a tiszteletére rendezett konferencia résztvevői csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
 
A konferenciát Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitja meg, majd a közönség előadásokat hallhat egyebek mellett Nagy Gáspár életművének jelentőségéről, a verseiben megjelenő hit jelenlétéről és szerepéről, az alkotó szabadságfogalmáról, a képzőművészethez fűződő kapcsolatáról.
 
A nyilvános és díjtalan egész napos rendezvény első részében Monostori Imre Nagy Gáspár, mint szerző az Új Forrásban, Kiss Gy. Csaba "A zóna ideje" közép-európai látóköre, N. Pál József A szégyen s a szabadság ideje Nagy Gáspár és 1968, Petrik Béla pedig Két feljegyzés Nagy Gáspár írószövetségi lemondása kapcsán címmel tart előadást.
    
A konferencia második blokkjában Vári Fábián László Ének a pengearzenállal szemben és Szakolczay Lajos A hit kozmosza című előadása után Vasy Géza a Csak nézem Olga Korbutot című versről, majd Vilcsek Béla Nagy Gáspár ezredváltó éveiről fejti ki véleményét. Ezt követően a posztumusz kötetről Gróh Gáspár, a Sárfelirat című könyvben megjelenő evangéliumról és esztétikumról Ködöböcz Gábor, a versekben jelentkező népköltészeti áramlatokról Jánosi Zoltán, a költő és a képzőművészet kapcsolatáról Orosz István beszél a hallgatóságnak.
    
A konferencia záró részében Fűzfa Balázs egy új irodalomtankönyv-sorozat Nagy Gáspár-képét ismerteti meg az érdeklődőkkel, Ekler Andrea a költő szabadságfogalmáról, Nagy Balázs a költészetében megjelenő Istenhit jelenlétéről és szerepéről szól, Nagy Zsuka pedig az alkotó életművének jelentőségét mutatja be.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések