Beszélgetés Ködöböcz Gábor irodalomtörténésszel
- Az erdélyi irodalom értője vagy, nemrég erdélyi felolvasó-körúton vettél részt: milyen érzéseket hívott elő ez belőled?
- Szakmailag és emberileg is fölöttébb megtisztelő számomra, hogy a Lőrincz György vezette Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezésében két fontos helyszínen (Székelyudvarhely, Zetelaka) is bemutatkozhattam.
Az már csak hab a tortán, hogy Erdélyi élmény - erdélyi gondolat című nemrég megjelent kötetem, illetve az általam szerkesztett Agria című folyóirat székelyudvarhelyi bemutatójára éppen a költészet napján került sor. Ráadásul a mintegy ötven főnyi közönség őszinte érdeklődése - ez mindig pontosan érzékelhető az atmoszférából és a jelenlévők tekintetéből - számomra igazi jutalomjátékká avatta az eseményt. Végig oldott és közvetlen stílusban, de kellő koncentráltsággal tudtam beszélni arról, amit szeretek. Nekem ugyanis a szakma, azon belül az erdélyi magyar irodalom olyan egzisztenciális érvényű elkötelezettség, ami tárgyszeretet és szeretetteljes elmélyültség nélkül úgyszólván elképzelhetetlen. Kiváltképpen vonatkozik ez Kányádi Sándorra, hiszen az ő líravilágáról valóban én írtam az első, akár hiánypótlónak is tekinthető monografikus munkát. Ez majdnem olyan büszkeséggel tölt el, mint az a mozzanat, hogy harmincöt éves koromban főiskolai bajnokságot nyertem asztaliteniszben. És érdekes módon itt is van egy erdélyi szál, mert az egri főiskolán tanuló Balogh László személyében egy csíkszeredai hallgató volt a párospartnerem.
- Legutóbbi köteted kimondottan erdélyi tematikájú, erdélyi szerzőkkel foglalkozik. Ez újabban teljesen betölti érdeklődésedet, vagy másfelé is tájékozódsz folyamatosan?
- Amint előző kötetem (Megtartó párbeszéd, 2009) is mutatja, a kortárs irodalom megkerülhetetlen alakjai (Kányádi Sándor, Sütő András, Csoóri Sándor, Utassy József, Nagy Gáspár, Lázár Ervin, Kiss Benedek, Serfőző Simon) éppúgy foglalkoztatnak, mint a korábbi, méltán klasszikusnak nevezett szerzők (Ady Endre, József Attila, Juhász Gyula, Kálnoky László, Nagy László). Talán a felsorolás is jelzi, hogy irodalomtörténészi, kritikusi munkámban elsősorban a költészetre figyelek, ezért aztán némelyek líratörténésznek szoktak mondani.
- Te írtad Kányádi Sándorról az első monográfiát, de azóta is foglalkozol a szerzővel. Ennyire kifogyhatatlan ihletforrás az életműve?
- Kányádi Sándor költői személyisége és életműve valóban a szívem csücske. Volt egy periódus (nagyjából a 90-es évek végétől 2005-ig), amikor szinte minden nap az ő verseivel feküdtem és keltem. Mindamellett nem valamiféle programszerű elhatározás eredménye volt, hogy az én PhD. értekezésem (benne ötvenöt Kányádi-vers értelmezésével) 2002-ben könyv alakban megjelent. Ezért leginkább témavezetőmnek, Görömbei Andrásnak, az opponenseknek: Bertha Zoltánnak és Márkus Bélának, valamint a Kossuth Egyetemi Kiadó vezetőjének, Cs. Nagy Ibolyának tartozom köszönettel. Kányádi Sándorhoz persze azóta sem lettem hűtlen, legutóbb például a gyermekverseiről írtam. Nem beszélve arról, hogy az Eszterházy Károly Főiskolán legalább tizenöt éve tartok róla előadást. Örömmel mondhatom, hogy Kányádi Sándor nyelvi erejét és költői kvalitását soha egyetlen hallgatóm sem vonta kétségbe. Sőt, úgy tapasztalom, hogy egyre nagyobb olvasottságnak és elismertségnek örvend. Pécsi Györgyi könyve mellett ehhez talán az én munkám is hozzájárult.
- Irodalomtörténészként szerényen meghúzódsz a nagy művek és alkotók árnyékában. Mégis, mi az elégtétel egy irodalomtörténész számára?
- Számomra a jól végzett munka oltalmazó derűje jelenti a legfőbb elégtételt. Tanárként, irodalomtörténészként és szerkesztőként is a lehető legnagyobb öröm, ha a saját színvonalamon teszem a dolgom. Nem túlzás azt mondani, hogy ilyenkor valóban zenél bennem a létezés öröme.
(Kérdezett: Zsidó Ferenc)
Forrás: www.eirodalom.ro
0 Megjegyzések