Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Deres Kornélia költő kapta idén a Makói Medáliák díjat

Deres Kornélia kapta idén Szőrapa című könyvéért a Maros-parti város önkormányzata által elsőkötetes költők számára alapított Makói Medáliák díjat; az elismerést szerdán adták át a Hagymaházban.
 
(MTI) Buzás Péter polgármester elmondta, hogy a makói önkormányzat 2005-ben József Attila születésének centenáriuma alkalmából alapította a Makói Medáliák nevet viselő irodalmi elismerést. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogy az történt egykor József Attilával is.
A Csányi Katalin szobrászművész készítette, József Attilát ábrázoló bronz emlékplakettet és a vele járó 100 ezer forintos pénzjutalmat neves irodalmárokból álló kuratórium javaslata alapján ítélik oda. Deres Kornélia 1987-ben született Miskolcon, magyar–angol szakos tanári diplomáját az ELTE-n szerezte meg, jelenleg az egyetem irodalomtudományi doktori iskolájának hallgatója. Tíz esztendeje publikálja verseit, amelyeket német, bolgár és szerb nyelvre is lefordítottak. A líra mellett irodalom- és színházkritikákat is ír. A tavalyi könyvhétre, a József Attila Kör sorozatában megjelent Szőrapa című kötetének verseit 2007 óta irodalmi folyóiratokban publikálta.
    
Bíró-Balogh Tamás, a kuratórium tagja, irodalomtörténész szerint Deres Kornélia költészete visszafogott, de nem bátortalan, nyugodt figyelme egy sajátos lírai nyelvtan természetrajzát követi. Méltán kedvező kritikai fogadtatást kapott Szőrapa című kötetében érett és magabiztos nyelvi erővel jeleníti meg sajátos világát, amelynek a költészettel újrateremtett családtörténet jelenti az egyik alapját.
    
A fiatal költőnő elmondta, hogy a versírás számára egy kicsit a meditációra hasonlít: teljesen kikapcsolva egy dologra kell koncentrálnia hozzá. Ez néha elég nehezen megy, de ha sikerül, a versírás egyszerre lehet kikapcsoló és kimerítő is. Deres Kornélia elárulta, hogy a kötet tavaly nyári megjelenése után öt-hat hónapig nem is tudott verset írni.
    
Az ünnepségen átadták a makói önkormányzat által szintén 2005-ben alapított Gyémánthíd díjat is. A jó képességű, tehetséges, de nehéz körülmények között élő diákok számára létrehozott elismerést – amely egy laptoppal és egyéves internet-előfizetéssel jár – idén Kolompár Tünde, a Szikszai Református Általános Iskola nyolcadik osztályos diákja, az intézmény egyik legjobb tanulója vehette át.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések