Márciusnak idusára megenyhül a lég.
Rügy kipattan, fű kisarjad, mosolyog az ég.
Megpezsdül a vér. Szívünkben fellobban a vágy:
Felvirágoztatni a Hazát!
Petőfi lantján, százezrek ajkán felzeng az ősi dal:
csak talpra! Talpra! Előre! Rajta!
Ki bátor, ki Magyar!
Most az nem ember, ki halni nem mer, ha kell!
Ha hív a Hon!
Nincs nyugtunk, álmunk, míg ott nem állunk
az ŐS HATÁROKON!
0 Megjegyzések