Hazaviszik a Székelyföldre az emigrációban elhunyt Nyirő József hamvait. A Madridban eltemetett erdélyi író földi maradványait május 27-én, Pünkösd vasárnapján helyezik végső nyugalomra a székelyudvarhelyi katolikus temetőben. Az újratemetést Kövér László házelnök védnöksége alatt a Magyar Országgyűlés Hivatala szervezi, a Székelyudvarhelyért Alapítvány a székelyföldi társszervezői feladatokat látja el – mondta el Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány vezetője, a Magyar Polgári Párt elnöke.
A hamvakat a csíksomlyói búcsúra érkező Boldogasszony zarándokvonattal szállítják Székelyföldre, a szervezők pedig azt tervezik, hogy Csíkszeredától Székelyudvarhelyig huszárok kísérik át, mert a két település között nincs vasútvonal. Szász hozzátette: Nyirő József hamvainak hazahozatalának gondolata 2004-ben merült fel először, amikor a székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában felavatták első köztéri szobrát - a szoborpark kialakításának is Kövér László volt az egyik fő támogatója.
Szász szerint az 1953-ban elhunyt író maga rendelkezett úgy, hogy hamvait hazavigyék, vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, vagy Székelyudvarhelyre. „Gyakorlatilag Nyirő végrendeletének teszünk eleget és úgy vélem, a székely apostolnak itthon kell nyugodnia és ezáltal egy olyan kérdést rendezünk, amivel tartozik a székelység, a magyarság Nyirőnek” – mondta a társszervező alapítvány elnöke.
Nyirő József erdélyi író, közíró, katolikus pap, Székelyzsomboron született 1889-ben, Madridban hunyt el 1953-ban. 1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa volt, a Benedek Elek körül tömörülő székely írócsoport egyik tagja. Székelyudvarhelyen épített otthont családjának, 1939-42 között a Keleti Újság felelős szerkesztője volt. 1941-ben – behívott képviselőként – a Magyar Országgyűlés tagja lett és Budapestre költözött. 1942-43-ban a jobboldali Magyar Erő főszerkesztője, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt, majd nyugati emigrációba vonult. Egy ideig Németország nyugati megszállási övezetében élt, majd 1950-ben Madridba települt át, ahol a Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa volt.
Főbb művei: Jézusfaragó ember (novellák 1924), Az Isten igájában (regény 1926), A Kopjafák (novellák 1933), Uz Bence (regény 1933), Az én népem (regény 1935), A Havasok könyve (novellák 1936), Madéfalvi veszedelem (regény 1939), Néma küzdelem (regény 1944).
Művei publikálását a román és magyar kommunista rendszer betiltotta, az írót a korabeli kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte. Az 1989-es fordulat után könyvei újra megjelentek Magyarországon, az Uz Bencét pedig 1992-ben a kolozsvári Dacia Kiadó is kiadta.
(Baranyi László–MTI)
0 Megjegyzések