Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Elhunyt Adrienne Rich, a feminista költészet úttörője

82 évesen elhunyt Adrienne Rich, az amerikai irodalom egyik nagysága, a feminista költészet úttörője.

(MTI) Adrienne Rich pályafutása során számtalan elismerésben részesült, többek között elnyerte a Ruth Lilly Költészeti Díjat és a Nemzeti Könyv-díjat is. Nyíltan vállalta leszbikusságát, és abban a korban, amikor Amerikában még széles körben elítélték a homoszexuálisokat, nemcsak a nők jogainak és más hátrányos helyzetűek élharcosa volt, de a leszbikus költészet úttörője is. "Azt végezte el a költészetben, amit Betty Friedan, a The Feminine Mystique szerzője fektetett le prózában" – írta róla a The New York Times halálozási rovatában Margalit Fox. A Költészeti Alapítvány honlapja Amerika legkiválóbb értelmiségijei közé sorolta.

Rich versei a vietnámi háború idején a politika felé fordultak, 1973-as remekműveinek gyűjteménye, a Diving into the Wreck: Poems 1971–1972 megkapta a Nemzeti Könyvdíjat. A legrangosabb amerikai művészeti díjat, a National Medal of Arts kitüntetést azonban 1997-ben politikai okok miatt utasította el, amivel nem kis vihart kavart. Mint akkor magyarázta: azért nem fogadhatta el a Clinton kormány által odaítélt elismerést, mert a művészet, ahogyan ő értelmezi, nem egyeztethető össze a Clinton-kormányzat cinikus politikájával.

Rich költői életműve hagyományos, formális verseléssel kezdődött, korai munkái erősen tükrözték átélt élményeit. A későbbiekben egyre szabadabb stílusban alkotott, és egyre politikusabbá vált – mondta el D. A. Powell költő, az Iowai Egyetem professzora, akit a költőnővel együtt jelöltek 2004-ben az amerikai könyvkritikusok díjára. A díjat Rich kapta meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadás nyomán született The School Among the Ruins című kötetével.

Több mint két tucatnyi verseskötete jelent meg, amelyek közül a Snapshots of a Doughter-in-Law: Poems 1954–1962, a Necessites of Life 1966-ból, az 1969-es Leaflets, az 1971-ben megjelent The Will to Chance, valamint az 1986-os Your Native Land, Your Life című könyvek ugyancsak sikert arattak.

A feminizmusról, rasszizmusról, politikáról és egyéb témákról írt esszéit ugyancsak elismerés övezte. Ezek egyik legkiemelkedőbb darabja, az Of Woman Born: Motherhood as Institution and Experience című gyűjteményes kötet 1976-ban jelent meg, abban az évben, amikor összeköltözött leszbikus partnerével, Michelle Cliff-fel.

"Költészetét egyesek a szemtanú költészetének neveznék. De ez a személyesség csak egyik aspektusa a munkáinak. Érzelgősségtől és önzéstől mentes lencsén szűri át az élet egyszerű örömeit és nehézségeit, és társadalom pereméről vagy a más kultúrából érkezett emberek életét" – méltatta Powell.

Az 1929-ben, Baltimore-ban született Rich édesapja neves patológus volt, a John Hopkins Egyetem professzora. Édesanyja zongoraművészként koncertezett. Rich a Radcliffe Egyetemen diplomázott, majd 1953-ban hozzáment Alfred Conradhoz, a Harvard közgazdasági professzorához, akitől három gyermeke született. Férje 1970-ben hunyt el, és a költőnő hat évvel később kötötte össze életét Cliff-fel.
Fotó:
baltimoresun.com
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések