Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Egressy Zoltán nyerte idén a drámaíró versenyt

Egressy Zoltán nyerte az idei Magyar Drámaíró Versenyen a szakmai zsűri által odaítélt első díjat; Idestova hatvan című egyfelvonásosa a közönségdíjat is megkapta - tájékoztatta Fekete Péter, a házigazda Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A hétvégén immár tizenhetedik alkalommal megrendezett drámaíró verseny három indulója, Szabó T. Anna, Egressy Zoltán és Garaczi László a Magyar Nemzet szombati számának Magazinjában megjelent, Nem vicces – Bölcs vezérünk feje az ostornyélen című cikk alapján írt egyfelvonásos drámát.

A Duna televízió Kultikon című műsorának péntek esti adásában kihúzott cikk a Rákosi Mátyás 60. születésnapjára rendezett 1952-es kiállításról szól, amely bemutatta a pártfőtitkár életét és az évfordulóra készített ajándéktárgyakat is. Ez utóbbiakból válogatva rendezett Rakosi60@neprajz.hu címmel kamaratárlatot a Néprajzi Múzeum.

A cikk alapján a drámaírók egy éjszaka alatt készítették el egyfelvonásos darabjaikat, amelyeket Csiszár Imre, Koltay Gábor és Marton László rendezők vittek színpadra. A bemutatókat vasárnap este tartották.

Egressy Zoltán Idestova hatvan című darabja egy különleges időutazás. A mulatságos és egyben elgondolkodtató történet egy családról szól, ahol az idős férj a Rákosi-évforduló után hatvan évvel jön rá felesége titkolt szerelmére és gyermekük „eredetére”. Visszafordítja az idő kerekét, hogy megakadályozza felesége hűtlenségét, majd rájön, hogy a múlt nélkül és gyermek nélkül boldogtalan lenne az életük.

Marton László rendező a békéscsabai színház Bárka című folyóiratának vasárnapi különszámában nagyon érdekes és szép, különleges írásnak nevezte a darabot, amely szerinte a színészeknek olyan feladatot jelentett, mint amikor egy magas torony tetejéről készülnek leugrani és bízniuk kell abban, hogy van víz a medencében.

Szabó T. Anna Kézivezérlés címmel írt darabot, amelyben különböző jelenetekben villantotta fel a kor színpadias és röhejes hazugságait, húsba vágó rettenetét. „Ez egy játék és minden játék akkor jó, ha véresen komolyan vesszük, miközben persze remekül érezzük magunkat” – vallott a munkáról a drámát rendező Koltay Gábor.

Garaczi László a Békeharc és karaoke címet adta egyfelvonásosának. A mű, amelyben egy falu vezetése Rákosi Mátyásnak saját magát ábrázoló szobrot ajándékoz születésnapjára, arra mutat rá, hogy egy adott kor közösségei mennyire nincsenek tisztában kiszolgáltatottságukkal. Csiszár Imre rendező szerint Garaczi drámájának világa olyan, mint Gogolé: nevethetünk magunkon, hibáinkon és azon, mennyi mindent el tudunk viselni. Egy kis etűdje történelmünknek, abból is az 1950-es éveknek a mában való továbbéléséről.

A legjobb rendezésért járó elismerést Csiszár Imre vehette át. A legjobb férfi főszereplő Schlanger András, a legjobb női főszereplő Kovács Edit lett, akik mindketten Szabó T. Anna Kézivezérlésében léptek színpadra. A legjobb női és férfi mellékszereplőnek járó díjat Liszi Melinda (Idestova hatvan) és Gerner Csaba (Békeharc és karaoke) vehette át.

A bemutatókat követő díjkiosztón Magyar Teátrum-különdíjban részesült Koltay Gábor rendező, az MTVA Egressy Zoltán drámaírót és Marton Gábor rendezőt jutalmazta külön elismerésben, a Magyar Nemzet különdíját Egressy Zoltán vette át.
(MTI)
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések