Fogalmam sincs, hogy anya miért ragaszkodik ahhoz, hogy lemenjek Zsófi nénihez, a nagynénjéhez, az Alföld közepére és személyesen hozzam fel a disznótorost.
Kellett nekem gyorsan letennem a vizsgákat, most lenne két hetem a pihenésre, erre Kálmán lemegy az apjával lékben horgászni, Anya meg jön ezzel a képtelen utazással. Ráadásul mindenütt nagy hó van, és fogalmam sincs, hogy a kis Suzukim mennyire bírja a gyűrődést. Ez az első tele, természetesen téli gumikkal járok, de nincs nagy gyakorlatom a vezetésben.
- Apád sem tud eljönni szabadságra, nekem meg most van a zárás, te pedig ráérsz. Hallottam a múltkor, Kálmánnal arról vitatkoztatok, hogy érdemes-e áthallgatnod a szociológiára, avagy sem. Most körülnézhetsz a faluban. Itt egy húszezres, ha nagyon rossz az idő, állj meg valahol és keress egy szállást. Ja, igen, összekészítettem egy kis ajándékot Zsófi néninek, mondd meg, hogy csókoltatom. Igazán nem sérthetjük meg, hogy nem fogadjuk el a kóstolót. Tudod, milyen sértődékeny! Hívj fel, hogy meddig maradsz.
- Holnap este itt leszek.
- Ráérsz, kislányom
Ha nem ismerném Anyát idestova huszonegy éve, azt hinném, hogy meg akar szabadulni tőlem egy időre. Tudom, nem arról van szó, hanem a nagynénjéről, a fiatalon megözvegyült Zsófi néniről, aki még mindig gazdálkodik, otthon, a kertben, meg a szőlőben, és állatokat is tart, no, nem csak a két kutyát, de malacokat is, hármat, meg kacsákat és tyúkokat. Hatvanöt évesen annyi benne a vitalitás, mint egy húszévesben. Egyébként is
- Anya, mi van ebben a bőröndben?
- Jaj, kislányom, majdnem elfelejtettem, tudod, a felesleges, kinőtt ruhákat is elküldöm neki, még hasznát veszi.
Megnézem az interneten, milyen időjárás lesz holnap, és melyik úton menjek. Hiányzik a GPS, de nem merem mondani Apának, hogy azt is vegyen a kocsiba, mert telhetetlennek tűnök, nem elég, hogy vettem neked egy kocsit, még extrák is kellenének, mások meg éheznek, mondaná, de biztosan megvenné. Nem érdekes, tudom a térképeket használni.
- Öltözz fel rendesen, meleg csizmát vegyél fel, hideg van. Készítettem neked szendvicseket az útra, meg egy termosz teát is vigyél. És telefonálj, akkor is, ha megállsz útközben, és ha megérkeztél.
Szóval, ketten maradunk, egymásra utalva, Szuzival, a négy kerék meghajtásos autó csodával. Kálmán szerint már az is csoda, ha elindul. Persze, belőle csak az irigység beszél, mert négyen vannak testvérek, négy autót pedig Jenő bácsi nem tud venni, azt az egy családit is alig tudják fenntartani. Anna néni pedig mindenre megtanítja a három lányát, amit csak tudni kell, szerinte, egy nőnek, főzni, mosni, vasalni, süteményt sütni, megszervezni a családi összejöveteleket és megadni a férfiembernek azt, ami az önbizalmát növeli. Az már más kérdés, hogy Anna néni mindent elér Jenő bácsinál, amit a fejébe vesz. Már engem is tesztelt, mire jutok a konyhában, hát, mit mondjak, ha Anya nem segít ki, akkor az a rakott krumpli még ma se lenne kész.
Megígérem Anyának, hogy telefonálok, majd jól megpakolva a csomagtartót, elindulok Zsófi nénihez. Szuzi pöccenésre indul, és dorombolva szedi a kilométereket. Nem megyek gyorsan, kicsit csúszós az út, minek is sietnék, az öreglány úgysem megy sehová.
Az autópályán átlagos a forgalom, van, aki siet, van, aki hozzám hasonlóan óvatosan vezet. Másfél óra alatt tele lesz a fejem a rádióból ömlő zenével, ezért megállok egy kávéra a következő benzinkútnál. Hamarosan úgyis letérek a pályáról és utána csak kis települések lesznek, ahol már nem igazán juthatok igazi jó kávéhoz. Felhívom Anyát is, megnyugtatom, hogy minden rendben.
Kapucsínót iszom, eszem hozzá lekváros hasét és közben átfutom az egyik pletykalapot.
Képtelen vagyok figyelni a celebekről szóló valós és valótlan pletykákra, inkább felhívom Kálmánt, akinek a telefonja kikapcsolva. Hagyok egy üzenetet, hogy útban vagyok Zsófi nénihez. Érdekes, hogy a kedvesem és az öreglány imádják egymást. Valahányszor találkoznak, vérre menő kártyacsatákat vívnak, és a nyertes megihat egy pint bort. Hajnalra mindketten eláznak, reggel persze Kálmán képtelen felkelni, bezzeg Zsófi néni már ötkor eteti a jószágait, hatkor süti a rántottát sült szalonnával és fél hétkor kiver bennünket az ágyból, hogy reggelizzünk, utána meg dolog van. Zupás őrmesterként osztogatja a feladatokat, nekem a konyhán belülieket, mert kétbalkezes vagyok, Kálmánnak meg a kintieket, melyek közül a legkönnyebb a favágás. Vegyes tüzelésű kazánnal fűt, és amíg tart a fából, addig nem használja a gázt.
Hát igen, Kálmánék már biztosan horgásznak, és ahogyan Jenő bácsit ismerem, addig nem mennek haza, amíg nincs meg a napi fogás.
Hullani kezd a hó, ideje indulnom, mert ha betakarja az utat, belecsúszhatok az árokba, amelyet zokon venne Szuzi, én meg várhatnám a mentést a hidegben.
Lekanyarodok az autópályáról, innen már bizonytalan az utak széle, és fúj a szél, kavarja a havat, mintha ellenem dolgozna az időjárás. Lassan megyek, alig hetvennel, pedig senki sincs az úton, a falukban is csak néhány biciklis szerencsétlenkedik. Érdekes, hogy a járdákról lehányták a havat, pedig senki sem járkál.
Takaros, új építésű modern házak és vályogviskók váltogatják egymást. A faluk között vadveszélyt jelző táblák.
Miért érzem úgy, mintha kihaltak lennének a falvak? A kocsmákból sem világít a lámpafény.
A következő település egy kisváros, talán ott már lesz élet.
A határában van, ott áll a rendőrautó, kiszáll egy egyenruhás és integet. Megállok.
- Jó napot kívánok. Forgalmit, személyi igazolványt kérek! Nem kell kiszállni.
- Jó napot.
Odaadom a papírjaimat, beszáll a rendőrautóba, gondolom, ellenőrzi azokat. Már öt perce várakozom, amikor visszatér.
- Viszontlátásra! Ha elfogad egy jó tanácsot, ne álljon meg senkinek.
Nem is akartam, válaszolnám, de szemtelenségnek venné, inkább elmegyek.
Egymás után hagyom el az alvó falvakat.
Végre embereket látok, akik az út mentén vágják ki a fákat, és biciklin, autón, kétkerekű kocsin hordják el, a gallyaktól a felvágott fatörzsig mindet, hogy csak a gyökere marad a földben. Vékonyan öltözöttek az alkalmi favágók, tiszta ruhában vannak, gumicsizmában, és egymásnak segítenek kötegekbe kötni a fát, feltenni a biciklire, hogy kilométereken át tolják hazáig. Nehéz egyensúlyba tartani a megrakott kerékpárokat, és a havat kavaró szél sem könnyíti a munkájukat. A meglett férfiak nekifeszülnek a szélnek, s csak tolják a biciklit egyforma, lassúnak tűnő tempóban. Erre mondaná Delma néni, szomszédunk a panelben, hogy könnyű a vidékieknek, mert a föld ellátja őket, sok mindenért nem kell nekik pénzt kiadni, nem úgy, mint neki, akinek egy vagyon a távfűtés, meg az áram, a vízdíj, az élelmiszerek is sokba kerülnek, és alig jön ki a százötvenezres nyugdíjából.
Elképzelem, amint Delma néni, a fővárosi úrinő, fát gyűjt az országút mellett! Megérne egy misét, talán akkor nem szólna meg másokat, mert egész nap nem csinál semmi mást, mintsem pletykál a házban a többi öregasszonnyal. Ha kifogy az információkból, akkor kitalál valakiről valamit és tényként adja tovább. Rendre azzal zsarolja a családját, hogy leköltözik vidékre, pedig legalább húsz éve ki sem tette a lábát Budapestről.
A következő falu már a célállomás lesz.
Zsófi néni háza legalább százéves, L alakú, négyszobás vályogház, melyhez hatalmas sarok telek tartozik. Elől a virágoskert szunnyad a hó alatt, majd a kerítéssel leválasztva a gazdasági udvar következik, melyet a kert követ.
Leállítom Szuzit, és éppen csak kiszállok az autóból, máris megjelenik a magas, szikár asszony, gumicsizmában, tréningruhában, felette az elmaradhatatlan köténnyel.
- Szervusz, Katám, hála Istennek megérkeztél. Anyád már kétszer is telefonált, annyira aggódik érted. Gyere, állj csak be a kocsival.
Megölel, hogy a csontom is ropog.
- Melegítettem orjalevest, ha szereted, hideg főtt hús is van, meg sütöttem hurkát, kolbászt, mellédobtam néhány szem krumplit is.
Mire kezet mosok a fürdőszobában, az asztalon ott a terítékem, de magának nem tett tányérokat.
- Foglalj helyet és egyél – teszi elém a forró levest, - én nem vagyok éhes, mert fél órája teleettem magam tepertővel. Tudod, egy hízót eladtam, kettőt levágtam, annak a felét is kimértem, ami maradt, azt meg feldolgoztam. Muszáj gazdálkodni, ennek a bevételéből veszek tavasszal új választási malacokat, meg telik belőle a takarmányukra is. Mert, tudod, tápot is kell vennem, legalább is eleinte, később már elvannak a moslékkal is. Hanem, estefelé segíthetsz átvinni a kolbászt a henteshez, mindig a felesége füstöli meg. De nem kocsival, hanem fonott kosárban visszük, holnap estefelé meg hazahozzuk és felaggatjuk a spájzban. A szalonnák, meg a sonkák még a páclében állnak vagy két hétig, még azokat is meg kell forgatnom. Hadd lám csak, mit küldött anyád. Jaj, mindig költi a pénzét, mintha gazdag lenne. Egyél a kolbászhoz káposztával töltött paprikát, magam raktam el, még az ősszel. Szóval, ez a kilós kávé nekem egy fél évig elég lesz. Barnacukor! Annak nagyon örülök, mert itt nem lehet kapni, az én kedvemért meg nem rendelnek. Na és, ez a sok csokoládé, ráadásul magas kakaótartalmú! Tudod, kislányom, itt ezeket meg sem tudnák fizetni a népek, nincs itt jövedelem, csak segély meg nyugdíj.
Az orjalevesből már a második tányérral is végzek, s épp azon gondolkodom, hogy főtt húst egyek, vagy kolbászt és hurkát, mert alig van hely a gyomromban, amikor Zsófi néni meglátja a hezitálásomat.
- Nem tudod, hogy folytasd, mert kákabélű vagy! Jaj, Kata, enni kell ahhoz, hogy bírd a munkát. Bár te csak tanulsz, de az is munka. Egyed csak, ami jól esik, addig kipakolom, amit hoztál. Sütök egy kis túrós buktát, még kel a tészta. Majd segítesz, gyorsan betesszük a sütőbe és utána folytathatod az ebédet. Hozok neked kristályvizet, azt szereted, még ne igyál bort, hátha kocsiba kell ülnöd. Hát ez meg holland kakaó? Öt csomaggal. Meg egy kiló dán vaj. Jaj, ha megemlítek valamit anyádnak, azt hiszi, azt azonnal meg kell vennie nekem, nem azért mondtam, hogy milyen finom a dán vaj, hogy küldjön. A két karton cigaretta is jól jön, legalább tudok spórolni. No, milyen a véres hurka? Mondtam a hentesnek, hogy tegyen bele elég majorannát, meg köménymagot, az adja az ízért. Ne sok krumplit egyél, azt otthon is ehetsz. Egyébként is, attól izzad az ember lába. Hát abban a bőröndben mi van? Csak nem a ruhanemű? Elpakolom az ajándékokat, mondd meg anyádnak, nagyon köszönöm, majd meghálálom.
Csak bólintani tudok, mert falom az ételt, mintha egy hete éheznék. Zsófi néni közben kibont egy csomag cigarettát és rágyújt. Szája sarkában füstölög a bagó, miközben a dikóra teszi a bőröndöt, felnyitja, és két kézzel dobálja ki belőle a ruhaneműket. Fél szemmel figyelem, amint gyorsan három kupacba válogatja, egyikbe az én régi ruháimat, a másikba az Apáét, a harmadikba meg Anyáét, majd elővesz három CBA-s papírzacskót és beletömködi azokat.
- Tudod, kislányom, nem nekem kell, hanem azoknak, akiknél mindennapos vendég a szükség. Nekem már nincs felesleges ruhaneműm, mert ami van, azzal kell gazdálkodnom, újat meg nincs pénzem venni. Na, ezzel megvagyunk. Megyek, kezet mosok, utána elkészítjük a túrós buktát, és amíg sül, elvisszük füstölni a kolbászt.
- Köszönöm az ebédet, Zsófi néni, degeszre ettem magam.
- Egészségedre, gyerekem! Nem akartam mondani, hogy ne egyél többet, mert mozdulni sem bírsz utána! Eredj, öltözz át, ebben a ruhában itt nem boldogulsz!
Átöltözöm tréningruhába és sportcipőt veszek fel, mégis nagyon elegánsnak érzem magam.
- No, így már kicsit jobb! Vedd fel ezt a kötényt, ne legyen lisztes a ruhád, és töltheted a buktákat a túróval. Lesz ebből a tésztával még egy tepsivel, azt meg lekvárral töltjük. Szilvalekvárral, azt szereti Anyád, majd küldök neki.
Mit mondjak, nem könnyű bánni a kelt tésztával, legalább is nekem nem sikerül, bezzeg nénikém keze alól egyforma bukták kerülnek ki. Abban viszont profi vagyok, hogy a buktát tetejét megkenjem a felvert tojással, egyenletes sárgára. Vigyorog az öreglány, persze, ezt már nem ronthatom el. A gázsütőben egyenletesen égnek az apró lángocskák, beteszi az első tepsi süteményt és invitál a spájzba, leszedni a kiszikkadt kolbászokat. Három rúdra pontosan ötven szál kolbász van felaggatva, egymástól öt centiméterre, olyan pontosan, mintha valaki kimérte volna.
- Minden oldalról kell, hogy szellőzzön, és nem érhetnek össze – magyarázza. – Állj fel arra a hokedlire, onnan eléred, és vigyázva egyenként adogasd, nehogy eltörjön. Beleteszem ebbe a kasba, abban visszük. Remélem, belefér.
Egészen belejövök a kolbászleszedés technikájába, ahogyan nénikém meg abba, hogy sérülés nélkül elférjenek a hatalmas fonott kasban. Közben azon jár az eszem, hogy a szikár öregasszony egyedül jövő ilyen korig sem fogyasztja el ezt a rengeteg kolbászt. Biztosan eladja, ha lesz kinek.
Most kezdem érezni, hogy kissé többet ettem a szokásosnál. Kissé többet?
- Ezzel megvolnánk! Gyere, megnézzük a buktát, meg felhívjuk anyádat, hogy ne idegeskedjen.
A konyhát betölti a friss sütemény illata, és alig tudom magam türtőztetni, hogy megkóstoljam a túrós buktát. Míg sül a lekváros, felhívjuk Anyát és Zsófi néni kényelmesen elfüstöl egy újabb cigarettát.
- Felhívom Julist, hogy fizessek a füstölésért, vagy vigyek egy liter pálinkát. Kétezerért füstöl, de tudom, hogy nincs szőlőjük, így pálinkájuk sincs, pedig Józsi, a hentes, minden reggel megiszik egy kupicával. Ha venni kell neki a pálinkát, az háromezer forint, ha pedig kap egy litert kétezer forint helyett, még örül is neki. Így megy ez falun, Kata, mint az őskorban.
Julis néni is közel jár már a hetvenhez, alacsony, gömbölyű asszony. Nevet a szeme, amikor meglátja a pálinkásüveget.
- Zsófikám, aztán melyikből hoztál? A szilvából vagy az eperből?
- Csakis a szilvából, azt szereti Józsi.
- Azt, biz’a! Hanem, Kata, jól megnőttél! Hallom, egyetemre jársz. Az unokám is. Most ő is itthon van, de elment a nagyapjával kocsmázni.
Nem is foglalkoznak tovább velem, hiszen annyi minden történt a faluban az elmúlt két napban, amióta nem beszéltek, hogy muszáj sorra venni a történéseket. Fél füllel hallgatom a beszélgetésüket, hogy a szomszéd tanárnő panaszkodik, hogy a Lólé gyerekek megint nem járnak iskolába, mert nincs meleg ruhájuk, a szép Kovácsné még mindig kokettál a gyógyszerésszel, pedig a felesége megígérte neki, hogy megtépi, ha nem hagyja békén azt a rendes, ámbár gyámoltalan embert. A polgármester be akarja zárni az iskolát két hétre, hogy spóroljon a fűtésen…
Beszélgetés közben akasztgatják a kasból a kolbászokat a füstölőbe, eldönteni is nehéz, hogy a kezük jár gyorsabban, vagy a szájuk.
Elnézem ezt a takaros rendet, amely jellemzi a gazdasági udvart, ugyanúgy, ahogyan a nénikémnél is. Ez a lakóház jóval kisebb, ezért a főzés és a napközbeni teendők helyszíne az alsókonyha, amelyet tökéletesen befűt a sparhelt, azon készül az ebéd is. A felsőházban tisztaság és rend van, oda csak este mennek be, felfűteni is csak éjszakára kell.
A füstölő egy önálló épület a gazdasági udvaron, keményfa tűzzel fűtik, melyet aztán faforgáccsal fojtanak el, hogy füstölődjenek a fa rudakra akasztott szalonnák, sonkák és kolbászok.
Elképesztő nyugalom árad a két asszonyból, pedig, ha megnézem a kemény fizikai munkára valló kérges kezüket, nem lehet könnyű az életük.
- Holnap délutánra kész leszek a füstöléssel, majd átviszi az unokám, Zsófikám, te csak foglalkozz a vendégeddel. Üdvözlöm anyukádat, Kata, mondd meg neki, hogy jöjjön át hozzám is beszélgetni, ha erre jár.
Elállt a hóesés. A járdán tíz centisre hízott a hó, csak úgy ropog a talpunk alatt. Kár volt levetnem a csizmát, a spotcipőben fázik a lábam. Zsófi néni háza előtt vékony, de tiszta munkásruhába öltözött cigány fiatalember söpri a havat a járdáról.
- Jó napot, Lalikám! – köszön rá a nagynéném.
- Csókolom, Zsófi néni.
- Kata, bemutatom Lólé Lalit, aki az én jobb kezem.
Zavarba jövök, kezet nyújtok, mégiscsak úgy illik. A férfi is zavarban van, leveti a kesztyűjét, és kezet fog velem.
- Úgy látom, gyalog jött.
- Kellett az asszonynak a bicikli.
- Nem baj, jöjjön be, ha végez.
- Nekem ezért nem kell pénz.
- Nem is azt akarok adni.
Alig várom, hogy bemenjünk és megmelegedjek. Iszom egy nagy pohár kristályvizet és megkóstolom a túrós buktát. Nagyon finom, édes, mazsolás a tölteléke, és nem tudom abbahagyni, már a harmadikat eszem, amikor rám szól Zsófi néni:
- Mennyit eszel még? Nem sajnálom, csak kérdezem. Annyit hagyok belőle, amennyi neked kell, a többit odaadjuk Laliéknak. Hanem kivihetnéd hozzájuk a kis bödön zsírt, meg a ruhákat. Hallottad, mit mondott Julis, hogy a gyerekeinek nincs ruhájuk. Az az igazság, hogy enni sincs mit. Lesütöttem oldalast, ott van a zsírban, legyen nekik mit enni. Havi huszonhétezerből élnek hatan. Hiába akar ez a szerencsétlen dolgozni, ha nincs munkahelye. Az önkormányzat is csak tavasszal tud adni munkát, a közterületen. Addig is elvállal mindent, hó seprést, favágást, ami csak jön. Ne félj, nem bántanak. A felesége, Aranka, nagyon tiszta asszony. Majd meglátod. Kinn laknak a Zugon. Húzzál csizmát, ott nagy a hó. Addig megetetem a jószágokat és egész este beszélgethetünk.
Sejthettem volna, hogy az őrmester nagynéném kitalál valamit, de az már túlzás, hogy a cigánysorra menjek. Halottam már róla jót is, rosszat is, még sincs kedvem megtapasztani személyesen, hogyan élnek ott az emberek.
Szuzi továbbra is mosolyog rám, pöccenésre beindul. Lali kicipeli a csomagtartóba a kis bödön zsírt, fülig ér a szája, pedig még azt sem tudja, hogy benne rejlik a két sült oldalas, azt majd Arankának kell megmondanom, amikor átadom a buktát.
- Ne tessík fílni, nem lesz baja a kocsinak. Meg magának se. Jó asszony Aranka, nem filtíkeny. Egyíbkínt is szereti a Zsófi nénit, aki szigorú, de igasságos. Oda űjjek, maga mellé? Nem lesz piszkos az ülés. Mondom majd, merre mennyünk.
Ennek az embernek olyan tisztaruha szaga van, mint nyáron, amikor Zsófi néni a napon szárítja a ruhákat. A falu alatt egyforma, cseréptetős kis házak bújnak meg a hó alatt. Régen járhatott erre Zsófi néni, mert itt is le van gyalulva az útról a hó és a járdák is tiszták. Sötétedik, ezért Szuzi erős lámpája pásztázza a házakat, minden fordulóban. Itt-ott az autó hangjára elhúzzák az ablak elől a függönyt és kinéznek. Ismeretlen Szuzi, még sohasem látták, nyilván találgatják, ki lehetek, és mit keresek itt. Kutyák csaholása kíséri utunkat.
- A következő háznál tessík megállni, ott lakunk.
Megállok. Mire eszmélnék, Lali már kipattan és rohan a házba:
- Gyere, Aranka, vendíget hoztam!
Lali középmagas, vékony, inas ember, a felesége vele egyforma magasságú, meglehetősen terebélyes asszonyság.
- Kit hoztál, te szerencsétlen? Vendíget? Oszt mire? Csak hellyel kínálhatod, még abból sincs sok!
Meglát, amint nyitom a kocsi csomagtartóját.
- Kit keres a kisasszony?
- Magát, Aranka. Zsófi néni küldött maguknak egy kis bödön zsírt, oldalassal belesütve, meg egy kis túrós buktát a gyerekeknek! És majdnem elfelejtettem a ruhaneműt.
Ekkorra már a gyerekek is ott tolonganak az ajtóban, és a benti lámpa fényétől alig látnak engem.
Lali buzgón hordja befelé az adományokat, a gyerekek meg csak nézik, tágra nyílt barna szemekkel, hitetlenkedve.
- Jöjjön be, aranyoskám, zárja le a kocsit, mert még szítszedik, mire hazaindul.
Erre most mit mondjak? A riasztó ott pislákol Szuzi műszerfalán, annyira érzékeny, hogy a legkisebb rezgésre is beindul. Remélem, senki sem nyúl hozzá.
- Csak egy percre megyek be, tudja, ma érkeztem és vár Zsófi néni.
Bemutatkozik Aranka, kezet fogunk, kézfogása erős, mint a satu. Az már biztos, hogy itt nem Lali viseli a kalapot. Belépek a házba és a gyerekek máris tolják elém a széket, hogy üljek csak le, és odatelepednek körém. A konyhában nagy a tisztaság. Kellemes meleg van, a sparheltben ég a tűz, rajta nagy fazékban fő az étel, amelynek kellemes illata az orromba bújik.
Aranka kicsomagolja a buktákat, pontosan négy darabot tányérra tesz és kínálja a gyerekeknek, akik egymás után vesznek egyet-egyet és lassan eszegetik, mint azok teszik, akik minél tovább szeretnék élvezni az ételt.
- Tuggya, Kata, nagyon kell az ítel, de még jobban a ruha. Menni kell a gyerekeknek az iskolába, de nincs pízem ruhát venni. Az ember nem kap munkát. Jöjjön csak, mutatok valamit.
A szobába vezet, ahol szintén rend van és tisztaság. A szekrényből kivesz egy szakadt fehér lepedőt és áhítattal kicsomagol belőle egy tucatnyi csipkét.
- Most tanulom, már elíg jók. De nem tudom eladni. Meghálálom, ha segít vevőt keresni. Tessík választani, egyet magának, egyet Zsófi asszonynak. Vegye csak, ajándík.
- Mennyiért adja?
- Hát, ha jók lesznek, ezerírt, darabját.
- Kettőt megveszek, és ha lesz rá vevő, szólok Zsófi néninek.
- Nem, nem, ezírt nem kell fizetni. Tegye el, ne lássa az uram. Hanem, maradjon itt vacsorálni. Gombótát főzök, most lesz rá zsírzó is.
- Nem, köszönöm, sietnem kell. Majd legközelebb.
Az egész család kikísér, és alig várom, hogy indulhassak. Szuzi most is kezesnek bizonyul és öt perc múlva már csengetek Zsófi néni kapuján.
- Jaj. te lány, már azt hittem ott töltöd az egész éjszakát.
- Nem hagynám egyedül Zsófi nénit!
- Jól van, helyezkedj el és fél óra múlva vacsorázunk.
Tepertőt eszem és citromos teát iszogatok hozzá.
- Zsófi néni, Aranka csipkét ver. Küldött magának egyet és nekem is adott. Azt mondja, keressek rá vevőt. Ki akartam fizetni, de nem engedte.
- Majd megnézem. Hallottam, hogy Echardtné indított az iskolában egy csipkeverő szakkört asszonyoknak és lányoknak. Valamilyen EU támogatásról is volt szó. Most még kapják ingyen a fonalat, de később maguknak kell megvenni. Ha lesz miből.
- Szeretnék nekik segíteni. Mi lenne, ha holnap vennék a gyerekeknek édességet és elvinném.
Zsófi néni leteszi a kezéből az evőeszközöket, és az asztalra tenyerel, mintha felállna.
- Nem, Kata, az nem segítség nekik. Munka kellene, jövedelem, hogy megélhessenek. Te abban tudsz segíteni, hogy elvégzed az egyetemet és teszed a dolgod. És nem felejted el, amit ma láttál. Tőlem csak ennyi segítsék telik. De te többet tehetsz értük.
- Értem, Zsófi néni. Igaza van. Azért kíváncsi vagyok, milyen étel a gombóta?
1 Megjegyzések