Forró június eleje volt, szerdai nap, még tartott a vizsgaidőszak. Barátai noszogatták, hogy ebéd után menjenek át a strandra:
- Tudjátok, hogy úgy úszok, mint fejsze nyél nélkül – próbálta viccel elhárítani a meghívást.
- Miért baj az, a fejsze abszolút értékben elég gyorsan úszik, csak az irány rossz – vihogott Márti.
- Nem kell úszni, mi is legföljebb pancsolunk kicsit – agitálta Csaba.
- Te is tudod, hogy nem szeretek olyan vízben lenni, amelyben rajtam kívül más is van – próbálta továbbra is hárítani a meghívást -, egyébként is tanulnom kell, holnapután megyek Hartafalvyhoz…
- Én is – bólogatott lelkesen Edit – viszem is magammal a fűre a jegyzeteimet. Hozzad te is, tanulni a törülközőn is lehet…
Nem tudott több kifogást mondani, így egy óra múlva nyolcan – három lány, öt fiú - nyomultak be a strand egyik oldalsó bejáratán. Hétköznap lévén viszonylag könnyen találtak kényelmes helyet, ledobálták ruháikat, a fiúk rögtön elmentek csobbanni, a lányok süttették bőrüket a kora délutáni nappal. Fecserésztek egy keveset, majd elővették könyveiket, Márti egy nagyon népszerű regényt, neki könnyű, egyetlen hátralevő vizsgája a jövő héten, az évfolyam leglazább tantárgya. Bezzeg neki Hartafalvy… Márti másik szakra járt. Azután visszajöttek a fiúk, megszáradtak, hülyeségeskedtek – Jánoska kedvenc szava volt ez -, majd újra elmentek, elmentek a lányok is később, visszajöttek. Így ment vagy két-három órán keresztül, csak ő maradt folyamatosan kutya- és macskakölyköt mintázó törülközőjén. Persze a tananyagból alig valami ment a fejébe, de a semminél ez is több volt.
Menjünk el fagyizni! – javasolta hirtelen Kardhal.
A javaslat egyöntetű elfogadásra került, összetekerték egy csomóra a törülközőiket és egyéb motyóikat, azután átvonultak a fagyi-lelőhelyre. A kellemes nyalakodás után még egy-egy sört is felhajtottak, majd visszaindultak a bázisra, útjuk a trambulinos medence mellett vitt… Nem vette észre, hogy mikor került mellé Tamás és Kardhal, csak egyetlen pillanat volt, a vállánál megemelték, máris a medence fölött volt, és egy villanás múlva egyik talpa után a másik érintette a hűs vizet…
… Olyan volt, mint mikor édesanyja beleállította a kádba, azaz mégse, hiszen ez csak a talpacskáit érintette, csiklandozta, hidegebb is volt, de főleg izgalmasabb, fejecskéje búbjáig csapta föl a vizet. Nagymama kertjének füvén futott, mezítláb.
Ugye mondtam, hogy ne idegeskedj, mert nem akar elindulni – nevetett a nagymama.
- Már tizennégy hónapos! Kati fia még egyéves sem volt, mikor elindult, Zsuzsika néni unokájával meg egy napon születtek és Mariann már egy hónapja jár – kesergett még mindig anyu.
- Ugyan már lányom, látod, milyen örömmel szalad!
- Megfázik, nincs rajta szandál! Belelép valamibe!
- Jaj, ne! Augusztus van, a föld meleg, ez csak egy kis nyári zápor volt, a puha fűtől meg nem lesz semmi baja a pici talpacskáknak…
…Nagymama végül is a hátára vette. Ma nem otthonról ment az iskolába és nagymama házától nem vezetett aszfaltozott járda az iskoláig, amelynek padjait már több mint egy hete koptatta. Előző este anyu csak pántos, csinos szandálkát adott vele iskolai viseletnek, de éjszaka hatalmas zápor esett. Nagymama gumicsizmában kerülgette a mély pocsolyákat, meglehetősen gyenge sikerrel, de hamar megérkeztek az iskola lépcsőjéhez. Nagymama letette, megpuszilta:
- Mire vége a tanításnak, felszáradnak a tócsák, száraz lábbal haza tudsz jönni. Figyelj a tanító nénire, csillagom…
… Az iskola kertjének végében folyt egy kicsiny patak, két lépéssel átjutott rajta még egy gyerek is, és csak bokáig lett vizes. Szünetben gyakran lementek a partjára, belepancsoltak, és nézték, hogyan tükröződnek vissza a parányi víztükörben a medret szegélyező fák hatalmas koronái…
…. A kis patak évekig a szelíd arcát mutatta – legutóbb születése esztendejében vadult meg -, de most a hegyekben sok eső esett, a belé-folyó erecskék is folyammá duzzadtak, így már nem fért el amúgy termetes medrében. Felkúszott a kertekbe, alámosta az állatok óljait, nyaldosta a házak falát, s bizony olyan is volt – ha nem is pusztítón –, hogy becsapott a házak ajtaján. Az iskola udvarának nagy része is vízben állt. A patak egyik oldalán a falu hosszának úgy negyedében nem kertek voltak, hanem pár méter széles fű, keskeny aszfaltozott út, árok, járda és szépen gondozott házak sora. Nagynénje az egyik ilyen házban lakott. Nagyszülei és ők is messze laktak a patak folyásától, elment tehát árvizet nézni a nagynénje házához. A patak ekkorra már birtokba vette a füves részt, elárasztotta az utat és az árkot, gyengécske hulláma a járdán vonult tova. Sokan nézelődtek a hídon – éppen hogy átfért alatta a patak -, kapaszkodtak a kerítésen vagy éppen – főleg a gyerekek – járkáltak az úton átfolyó vízben. A barnás lé bokáig ért és gumicsizmában jól volt járható. Nagynénje udvarát, házát nem fenyegette különösebb veszély, magas alapú kőkerítés védte, az udvar betonozott volt és ráadásul enyhén még emelkedett is. A kapuk alatt azonban olykor egy kisebb hullám bekapott az udvarra. Nagynénje gumicsizmában, hatalmas seprűvel, mint egy amazon védte udvarát az ilyen betolakodó hullámocskákkal szemben...
… Az eső már napok óta szinte megállás nélkül esett, nyirkossá vált minden, a kabátja ugyan nem ázott el, de a nedvesség beleette magát a levegőből és megint gyalogolni kell! A falut a várossal összekötő hegyi út egy kisebb szakasza a rengeteg csapadéktól megcsúszott, míg kicsit ki nem száradt, nem is volt javítható, semmilyen járművel közlekedni ott nem lehetett. Iskolába, munkába, orvoshoz menni azonban kellett. Így tehát az egyik busz elvitte őket a szakadás közelébe, ahonnan libasorban, óvatosan átvonultak a szakadó esőben a túloldalon várakozó másik buszhoz…
… A Nap még hét-ágra sütött, mikor felszállt a buszra, aztán hirtelen beborult és már zuhogott is. Június volt, vizsgaidőszak, az egyetemre igyekezett, csak vékony póló, bő, hosszú nyári szoknya és vékony pántos szandál volt rajta. Ernyő természetesen nem volt a táskájában, ezt azonban nem fájlalta különösebben, mert látta a busz ablakából, hogy ennél a sűrű zápornál az ernyő már nem védelem, vagy fedett helyen van az ember vagy 10 másodpercen belül bőrig ázik. Az egyetemi busz megállóhelye úgy 70-80 méterre volt a leszállóhelyétől. Mikor lelépett a busz lépcsőjéről, bokáig merült a járdán hömpölygő langyos áradatba és mintha egy hatalmas dézsa hűsítő vízzel öntötték volna nyakon. A szinte összefüggő vízáradatban azonnal testére tapadt a ruhája, levegő után kapkodva futott a másik megálló irányába…
…- Szégyellhetnék magukat! Egyetemista fiatalemberek! Bedobják az úszni nem tudó kolleginájukat a mély-vízbe… - hallatszott egy mély, idősebb férfira valló feddő hang.
- Azonnal utána ugrottunk! – ez már Kardhal szégyenkező védekezése volt.
- Rögtön kihúztuk! – erősítette meg Tamás.
- Csak pár másodpercet volt a víz alatt! – védte a két idétlent Márti.
- Azt hittük, csak nem szeret úszni… - próbálkozott Jánoska is.
- Tudják, hogy hol kell hinni! – nevetett már a doktor – Szerencséjük van, a kolleginájuknak semmi baja, csak pár percre elveszítette az eszméletét. Valószínűleg szédülni is fog még egy darabig, gyenge lesz, pihennie kell, legjobb lenne, ha visszakísérnék a kollégiumba…
0 Megjegyzések