Gyártósoron, hideg
fémek között
neuron papírra
nyomtatott, törött
kerek
gondolatba kötött
erek
mögött, billen
a gépzaj. Az örök
újszülött;
a zizegő csend.
De ha kérdezik milyen?
Azt Én sem tudom.
Talán egyszerű sztenderd
értéki rend,
mindennapi monoton menüpont;
ezért is unom,
érezve a súlyt a mérlegeken,
ami-míg végig nem ment
grammonként a csuklóimon-
csak illúzió.
Egy szorosan zárt
nyitott szememmel
száz fél ablakon át.
0 Megjegyzések