Vidám Bolond volt s vállalta büszkén,
Jókedvét mára már kiölték,
Lehullott sipkájáról a csörgő,
Adakozó lelke így lett önző.
Retteg a Bolond, fél nagyon,
Vajon szerethet e még újra szabadon?
Lesz-e, hogy újra csörgő a sipkára kerül?
Fél, hogy e kérdéstől megőrül.
Bolondnak léte volt, hogy adjon,
Most rákényszerült, hogy csak kapjon.
Hiába szeretne ugrálni szabadon,
Cigánykerékkel mosolyt fakasztani arcokon.
Nincs meg a csörgő a sipkán,
Kihűlt a mosoly az arcán,
Nem vidám már bolondos lelke,
Egy őrült bolond kinek kellene...?
0 Megjegyzések