Katona Béla György: Vége,kikopott, nincs értelme a szóknak

Vége, kikopott, értelme sincs a szóknak,

vihar ellen futni , mint bárka-csónak.

Hol gyávák dalolnak,s bátrak eveznek,

Nincs soká értelme, csakis a tettnek.

Konokul nézni koponyáddal szembe,

mintha vajh’ki áldó, szebb földdel temetne.

Felkelni harmadszor, mikor lent maradnál…

Elvenni akkor is, ha terhül adtál

Angyalt szülni annak, ki katonát adoptál.

Halottul nagy csodát írni fel az égre;

Feltámadni úgyis, ha barátod sem kérte.

Gyermekséged lopni anyáktól titokba,

Égő papírsárkányt dobni fel a Napba.

S lángra gyújtani a legfájóbb éjszakán!

azt kell neked most, te lázas partizán!

Utolsó költő, kit dac,s magány háborgat

ír a csont-fióknak, s rá kötést tákoltat. -

S semmi nem marad meg koponyáját zárva;

eldobja a kulcsát,esztelen kurvacsókra várva-

szüntelen temet még, s szeret majd hiába…

szüntelen temet még, s szeret majd hiába…