Midőn, mint beteg fáklyája kiég,
tar ciprussor áll fakó kő körül,
hol esti kis bagoly trónjára ül
s gyors gyík mutatja ékköves fejét,
hol kelyhes mákvirág lángszíne ég,
s piramisok csendleple ráterül,
mintha ó Szfinksz a sötétség mögül
óvná a holt nyugalmas szellemét,
a föld méhében pihensz édeset:
Lét anyja adja örök álmodat.
Kriptád lehetne tán még édesebb
a kék barlangban, mely visszhangot ad
vagy ott, hol sok, magas hajó veszett,
a hullámtörő sziklafal alatt.
0 Megjegyzések