Egy szomorúfűz tövében,
nádas feletti fények tengerében
gyönyörködöm.
Ahogyan a Nap lassan
a horizont alá kúszik,
közben előtte egy felhő,
mint bolyhos selyemfátyol
uszály, elúszik.
A nap sugarai
narancstól bíborig festik meg
a bolyhos selyemfátylat,
melynek színei gyorsan,
percről-percre szebbé válnak.
Felette kék ég
s mint frissen öntött,
izzó aczél korong,
kúszik egyre lejjebb,
a Nap.
Messzebb táj.
Hegyekkel, fákkal.
Tó hajókkal náddal,
kései fürdőzőkkel,
sokféle madárral.
Minden alak fekete,
csak a sziluettje látszik,
én csak pihenek egy picit,
és hagyom ahogyan a természet
minden érzékemmel játszik:
A kora esti langyos szellő
ruhám résein könnyedén áthatol,
suttogásával nyugtat,
lágyságával átkarol.
Ismerős illatot hoz;
vízparti növények, fák
lombjának bódító illatát,
miközben állatok
a földön s égen
játszanak egy régi,
szép szimfóniát…
0 Megjegyzések