Elmémnek vagy, mint életnek a táp
vagy talajnak az édes záporok,
a békédért vívok olyan csatát,
mint vagyonától a fösvény kapott,
kit büszke haszna rettegésbe vet,
nehogy a tolvaj kor rabolja kincsét.
Így vágyom én, hogy csak veled legyek,
s hogy világszerte kéjem megtekintsék.
Néha látványod lakomája töm,
egy pillantásodért bár epedek,
már hódítás, birtoklás sem öröm,
csak amim van vagy tőled vehetek.
Csömörben sóvárgok naponta így,
mint megzabált, ki mégis éhezik.
0 Megjegyzések