Lassan már a húsodból is lakmároznának,
mohó éhséggel figyelik megmaradt éned,
zsugorin mérik, mi juthat még vágyaiknak,
és éhesen nyalják fel utolsó csepp véred.
Nincs másod, csak pőre testeden a tisztesség,
sovány arccal, éhesen meleg ebédre vársz,
fagyos hideg ágyban alszik már az üdvösség,
lehajtott fejjel a jogtalanok között jársz.
Elvettek már szerelmet - életet és hazát,
multik és bankok hada szívja létezésed,
talán még várod azt a sohasem volt csodát,
de érzed: nincstelenül kell napjaid élned.
0 Megjegyzések