Wellington öblén, a Parádon,
ilyenkor advent kezdetén
megveti lábát a karácsony:
a fák új dísze tarka fény:
Sűrűbb az ittas lári-fári,
többen henyélnek, emberek,
az ünnephangulat kufári:
forgalmaznak az üzletek.
Sétáló lábam is kifárad,
egy parki padra roskadok,
nézem a méhkas országházat,
alig látok rajt ablakot.
A pohutukáwákon szemernyi
pír villan már a fák fején:
karácsonyhangulat nincs semmi
ilyenkor advent kezdetén.
Ünneplő áldomás a party
az irodákban délután,
de legtöbbjének csak a sarki
kocsma töményéből jut ám!
Nyarat bűvölnek már a lányok,
sortot viselnek vagy minit,
kívánatos ruhátlanságok
között kihívó test virít.
Platina-szőke elvirágzás
is színleli, hogy fiatal:
tavaszvégi megújhodásláz
szeretve szeretni akar.
Kívül minden karácsonyos már
ezen a déli féltekén,
de a verőfényes, napos nyár
az ünnepléshez oly szegény.
Míg összehúzom lenge ingem,
hogy nyakamat ne érje szél,
hazavisz vágyam, messze innen,
hol beköszöntött már a tél.
Az ünnepek évente, nyáron
tartalmukból kifosztanak:
újév, advent és nagy karácsony
ízéből nem marad zamat.
Talán az egy, a legnagyobb kincs,
friss lomb a fáknak tetején,
biztos, hogy ünnephangulat nincs
ilyenkor advent kezdetén.
Mégsem haragszom már a nyárra,
tél híján nem neheztelek,
kárpótlása pohutukáwa,
vakáció s finom meleg.
0 Megjegyzések