Hiába álmodunk szomjunkra bort,
mint gályarab, kit ütnek, hogyha lankad.
Izmunk feszül, a lánc s a fog csikorog,
a lét habján hajónk csak így suhanhat!
A sors már induláskor messzi szórt,
mint láncra vert és kínban hangtalan rab,
ki szenved meg nem -érdemelt szigort
s nyomát sem látja kincsnek és aranynak.
Nyomorról hágtunk még nagyobb nyomorra:
sok hontalan, ki új otthont akart,
kit gályarab göncébe fagyva-forrva
a sorshajólánc vérsebesre mart,
kinek az éhe délibábja tort
és szomja álma felcsillant ma bort.
0 Megjegyzések