A közeledő farsang hangulatában, elgondolkodom, hogy az ötvenes években az én fiatal koromban, miképp is zajlott le szülőfalumban az akkori farsangi mulatság.
Akkoriban a családokban 4-5 gyermek sem volt ritka. A családok szegények voltak. Ami volt a családnak az volt, ami meg semmiképp nem jutott, azt a gyerekek is tudomásul vették.
A család működött. Azok a szülők nevelték fel a mai 40-es generációt, akik már más körülmények között élnek, de sokszor nem találják helyüket ebben a megváltozott világban.
E kis bevezető után papírra vetem fiatalságom talán legszebb napjaihoz fűződő emlékeimet a farsangi mulattságról.
A fiatalság szép éveiből fel-felbukkannak gondolataimban a barátnőkkel, osztálytársakkal együtt töltött farsangi bálok estéi.
Abban az időben is igyekeztek a lányok a bálba a legcsinosabbak lenni. A fiúk is rendesen tisztán vártak bennünket kint az ajtóban. A fiúk akkori ruházata legtöbbszőr barna, szürke vagy sötétkék szövet öltöny volt. Az öltönyhöz vajszínű, égszínkék vagy csíkos ing dukált.
A Csendes Mariska néni házánál volt a farsangi bál, ahol bent már szólt a zene és a fiúk elkezdték felkérni táncolni sorba a lányokat. A zene szüneteiben cukorkával kínálták őket. A söntésnek kinevezett asztalt a fiúk körbeállták és szebbnél szebb magyar nótákat énekeltek, majd éjfélkor került sor a nagybőgő eltemetésére mely egyben a tél végének közeledtét is jelképezte. Fehér lepedőbe tekerték a nagybőgőt. Több fiú és lány cigánynak öltözött cifra ruhákba, így ők voltak a gyászolók. Volt pap és kántor is, akik elbúcsúztatták és elénekelték a nagybőgőt nagy nevetések és sikongatások közepette az udvaron. A bál után kettő óra körül értünk haza édesanyámmal.
Alig, hogy elszundikáltunk haljuk jönnek hazafele az utcabeli legények, és nagyon szépen dalolnak. Három igen szép legény lakott az utcánkban, akik minden vasárnap éjjel bál után külön szórakoztatták az utcabelieket. Ahol lány lakott ott megálltak a kiskapuban és egy szakaszt elénekeltek a megkezdett nótából.
Nekem nagyon mélyen megmaradt emlékeim között gyönyörű hangjuk, mely most is a fülembe cseng annyi év után. Legszebb nótáik a „Darumadár fent az égen hazafele szálldogál”, vagy „Akácos út, ha végig megyek rajta én” kezdetűek voltak. Persze ennél több dalt ismertek, de nekem ezek tetszettek a legjobban.
Ez a három fiatal jóban, rosszban együttlévő barát volt. A Tsz-rendszer elől Budapestre mentek szerencsét próbálni. Volt, amelyik ott is nősült meg.
Csécsi József, Blázsovits István, Somogyvári István a 60-70 évesek még emlékeznek rájuk mikor a szép téli csillagfényes éjszakákon, farsang idején a báli hangulatban fülünkbe csengtek a szép tiszta magyar nótáik.
Mivel már mindhárman elköltöztetek az élők sorából, remélem, hogy az égiek között is találtak hozzájuk hasonló nótás kedvű égieket, akikkel együtt talán a Jóistent is fel tudják vidítani.
Falunkba azóta sem született ilyen három nótás kedvű szép magyar legény!
Özv. Gyulasi Jánosné 2001. Tavasza.
0 Megjegyzések