Ha egyszer úgy köszönne rám az este,
hogy elűzné szívemből a rakoncátlan kis koboldot,
gyémánt-hitembe belesápadnának az éji csillagok!
Ha szilaj hullámaival a tenger- miattam tépné le az árbocot;-
örvénylő habjaiba temetkezve - feledni tudnék könnyet, bánatot.
Önkívületig járnánk a táncot,
míg elernyednek a pattanásig feszülő erek.
Ölébe simulva elcsitulnék:- átadva neki szívemet, lelkemet.
0 Megjegyzések