Egy pokrócba csavartuk magunk
s ültünk az ágy szélén csak úgy,
Őt hallgattuk és ábrándoztunk
Ketten egy ágy szélen, télen.
Fejünkben filmkockák
Kezünk egy érintetlen tájon,
Szemünk ott volt Tamáson.
Egy idő után lefolyt a polcról a tévé,
már nem ketten voltunk,
kezünk fogta Antoiné és Désiré...
Ott voltak csendben, halkan,
bezártan minden dalban.
Ott ültünk egy ágy sarkán,
pokrócba csavarodva csak úgy, némán.
Megtelt szép lassan a szoba,
váróteremmé rongyosodott minden fala
tűrtük némán ahogy karcolja az idő
elménkbe a sorokat, ahogy dalolta Õ.
Fülembe súgta Antoiné, hogy mennek
a Blaha Lujza térre, ahol megszülettek.
Csendben buktak át egy dalon,
dalolva tűntek el, Icát fogták karon.
Ott ültünk ketten pokrócba csavartan,
a Tamást hallgattuk félsötét szobában,
Ahova beléptünk, váróterem és füstje,
Irén is ott volt meg a Bíró Imre,
kalapban Géza odébb egy sarokkal
zsebéből kilógó, kígyózó sorokkal.
Hátra feküdtünk. Vége a dalnak.
Intettünk búcsút csendben a Tamásnak.
0 Megjegyzések