Lenka!
Verem dobszóra;
Szerda
Este hat óra
Hívott találkozóra.
A Deák téren
E reménytelen
Szerelemről mesél
A szél.
Azon a napon
Nem volt bár kalapom
Emeltem kezem
S a láthatatlan kalapom
Feléd lengettem.
A Vénuszi dobogó
Legfelső fokán
Állt egy leány!
Aranyérem csüngött
Mellei között,-
Aranyserleg kezében,
Kitört vidám nevetésben,
Ahogy a serleget maga fölé emelte,
Nem felém, - más felé pukedlizve.
Te voltál!
Előtted álltam.
Sorsodat rémülten csodáltam.
Rémülten, mert szerelmes lettem
Beléd, te kedves ismeretlen!
Könnyes szememet
A dobogó mellett
Észre se vetted.
Lejöttél a dobogóról, -
Ismét lány lett a szoborból!
Rajongóid tolongtak feléd,
Érintésedet keresték.
Elindultam távolodni tőlük,-
Fájt az örömük!
Ők nem úgy szerettek,
Ahogy én, - téged!
Sajnos nem érek fel
E magaslathoz, - érted!
Lenka!
Volt egy szerda,
Hatot mutatott
Akkor a parkóra.
Elmondtam álmomat,-
Ilyennek láttalak!
Az aludni térő alkonyi szél,
Még ma is,
Az akkori fájdalmamról regél.
2011. 04.25. hétfő.
0 Megjegyzések